Fertőzött lovak egységes felügyelet alattMár pénzt is látnak a gazdák

2010. május 4., kedd, Gazdakör

Újra előtérbe került a beteg lovak levágatásának témája. Előző években a beteg lovak leadása, illetve kifizetése nagyon nehézkesen történt, 2006-ban a háromszéki lóállományból (12 823 darab) mintegy 360 volt fertőzött, 2006—2007-ben sikerült ezekből 306-ot levágatni. Az akkori rendelkezések szerint a fertőzött lovak diagnosztizálásáért és levágatásáért az állat-egészségügyi hivatal felelt, a kártérítést viszont a mezőgazdasági igazgatóságoknak kellett megítélniük. Ezért késtek a kifizetések, sok esetben csak törvényszéki úton érvényesülhettek az igények.

Lovak AIDS-e

A helyzetet nagyban egyszerűsíti, hogy a fertőzött lovak laboratóriumi diagnosztikája, a betegek levágatása és az állami kártérítés egyaránt az állategészségügyre hárul. Ennek köszönhetően az idén levágott 59 ló után 16 gazda már megkapta a kártérítést — február-márciusban vágott lovak —, a többi iratcsomót most állítják össze, a gazdák pedig hamarosan megkapják a kártérítést.

Mivel a betegség a fertőzött vér által terjed — legyek, lódarazsak, szúnyogok, kullancsok terjeszthetik —, a fertőzött lovak átterjesztik a betegséget az egészséges állományra is az istálló, a község területén. A kórokozó vírus rendkívül ellenálló, a szénára száradt vér például 180 napig fertőzőképes. A betegségnek még nincs kezelése, a ,,lovak AIDS-eként" ismert betegséget sokan az emberi vérbajhoz is hasonlítják. A fertőzött lovak a betegség semmilyen külső jelét nem mutatják, illetve amikor már észrevehetőek a tünetek, az állat hamarosan elpusztul. Időközben viszont hónapokon át terjeszti a betegséget.

A legújabb felmérés szerint 2010 elején a megyében számon tartott 12 157 lóból 232 bizonyult fertőzöttnek, az azóta eltelt négy hónap alatt újabb 26 fertőzöttet találtak. Fontos tudni, hogy a lovakat, amelyek egyszer pozitívnak bizonyultak a laboratóriumban, életük végéig fertőzöttként tartják nyilván. Konkrét biológiai okokból a pozitívként regisztrált lóból szigorúan tilos még egyszer vért venni. Mindaddig, míg valamennyi beteg lovat le nem vágják, a fertőzés továbbterjedése, sőt, fokozódása biztosra vehető. A levágott lovak húsa a megfelelő feldolgozás után emberi fogyasztásra alkalmas, a kórokozó ugyanis nem jelent veszélyt az emberre, csak a lovakra.

Vágás menetrend szerint

A törvény értelmében a beteg lovat zárlat alá kell helyezni, hogy megelőzhessük a fertőzés továbbterjedését a szomszédok, a falustársak állományára. Ezért az állat nem hagyhatja el szabadon a gazda udvarát. A nyilvántartásban levő valamennyi fertőzött lovat május végéig le kell vágatni. Ennek megszervezése a megyei állat-egészségügyi igazgatóságra hárul. Vágás előtt egy kinevezett bizottság megállapítja a lovak piaci értékét, majd a megye két vágóhídjára irányítja előzetes beütemezés szerint. Mindazon tulajdonosok, akik a nyilvántartásban szereplő fertőzött lovakat nem hajlandók leadni a megadott menetrend szerint, a törvény előírásai szerint 24 000 lejig terjedő bírsággal sújtandók.

A szerző a Kovászna Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgató­ság főállatorvosa

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-05-04: Gazdakör - Bíró Zoltán:

Májusi vetésnaptár

A csillagok járása egész hónapban kedvez a termesztésnek, ültetésnek. S mivel sok a cserebogár, kukoricából jó termés is várható.
2010-05-04: Riport - Kisgyörgy Zoltán:

Hullámvölgyben — hullámhegyen

Még jó, hogy akadt és akad minden községben, így Bölönben is egy olyan csapat, mely vállalta-vállalja a közigazgatási és szociális élet kihívásait, mert nem könnyű már láthatót-tapinthatót felmutatni — mondjuk, gombnyomásra — bárhol.