Az utak porondozása 1842-ben

2010. május 4., kedd, Magazin

A városi és falusi lakosság feladata volt az utak, hidak és sáncok karbantartása a 19. században. E munkálatokat a katonaság irányította, minden század a hozzá legközelebb eső útszakaszokért felelt.

A miklósvárszékieknek a Brassó és Udvarhely felé vezető utakat kellett feljavítaniuk. A munkálatokról Beke József kapitány a következő levelet írja a tiszti hivatalhoz:

,,A Bardocszéki Tekintetes Tiszti Hivatal felszólította a századot, minapon érkezett hivatalos írása által a porondozásra, hidak igazítására és sáncok kiásására. Ennek következéséül és különben is a század úgy rendelkezett alattvalóihoz, hogy a Brassó és Udvarhely felé álló közelebb következendő hétfőn és kedden, e hónap 17-én és 18-án igazíttasanak. A falukban és faluk határain lévők pediglen azután következendő négy napok alatt. Melyre való nézt telyes tisztelettel kéretik, a Tekintetes Tiszti Hivatal méltoztassa maga részéről is rendelkezni.

Telegdi Bacon, 13 okt. 1842. Beke József kapitány."

Mivel a mezőgazdasági munkálatokat a falusiak még nem fejezték be, Beke kapitány október 15-én ismét levelet intéz a tiszti hivatalhoz:

,,Minekutánna a mai napon a századbéli altisztek azon jelentéseiket tették, hogy a lakosság pityókája nagyobb részint ásatlan volna, ezért az utak porondozását és hidak helyre állítását ezen század maga részéről e hónap 21—22—23—24 és 25-ikére halasztotta. Melyet az e tárgybéli 109 számú átiratnak következéséül hivatalos tisztelettel kijelenteni el sem mulaszthatja.

Telegdi Bacon, okt. 15-én 1842. Beke József kapitány."

Az utakat minden évben feljavították, ez a munka mindenki számára kötelező volt. Az áruszállítás, a posta működése megkövetelte, hogy jó utakon közlekedjenek. Közös érdeke volt a lakosságnak és a katonaságnak egyaránt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2010-05-04: Magazin - :

Laborfalvi Róza-szobor Miskolcon

Szobrot állít Miskolc a város egyik leghíresebb tragikája, Jókainé Laborfalvi Róza emlékére. Szanyi Borbála szobrászművész alkotása végleges, öntéshez előkészített makettjének fotói és a részletes leírás már megtekinthető a Miskolci Nemzeti Színház épületének kirakatában — közölte Veres László, a miskolci önkormányzat szóvivője.
2010-05-04: Magazin - :

Koreai nő a csúcson

Sikerrel járt a múlt héten a dél-koreai Oh Eun Szun az Annapurnán, így ő az első nő, aki meghódította a világ mind a tizennégy, 8000 méter feletti hegycsúcsát.