A leglátványosabb műhold

2010. május 5., szerda, Magazin

A csillagos égbolton gyakran láthatunk olyan csillagszerű objektumot, amely a csillagok között nagyjából egyenes és egyenletes mozgást végez, majd egy adott ponton „kialszik". Műholdak, mesterséges holdak ezek.

A műholdak közül a leglátványosabb a Nemzetközi Űrállomás. Rövidítve ISS (International Space Station), oroszul MKSZ. Ez a legnagyobb jelenlegi űreszköz mind méreteit (90 tonna, 12,5 m hosszú, 4,1 m átmérő), mind költségeit tekintve. Mivel viszonylag alacsonyan „száll" (kb. 360 km magasan), a gravitációs erővel szemben ugyanolyan méretű centrifugális erőre van szükség. Ezért nagy sebességgel (kb. 28 000 km /óra), 92 percenként kerüli meg a Földet, kb. tizenhatszor naponta. Természetesen, ezek közül csak néhány átvonulás látható egy adott helyről.

Az ISS első modulját 1998. november 20-án indították Bajkonurból. 2000. november 2-án érkezett meg az űrállomásra az első (háromtagú) személyzet. Azóta egyvégben „lakják", jelen pillanatban hattagú csapat dolgozik az állomáson, egy nő (amerikai) és öt férfi (egy amerikai, egy japán, három orosz).

Aki szeretné látni ezt a „csodát", az találhat néhány időpontot a legközelebbi látható átvonulásokból a táblázatban.

Az irányok Sepsiszentgyörgyhöz igazodnak, az időpont a hivatalos romániai idő, a fok a látóhatár fölötti magasságot jelöli. Ahol az eltűnés 10 foknál nagyobb, azt jelenti, hogy a Föld árnyékába került, mielőtt elérte volna a látóhatárt.

Akiket a téma részletesebben érdekel, ajánlom a következő weboldalt: http://www.heavens-above.com/.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2010-05-05: Magazin - :

Több mint 250 kátyút adtak el

Március eleje óta 257 kátyúját adta el az interneten egy német falu. A befolyt közel 13 000 euróból (53 500 lej) kijavították a télen keletkezett legsúlyosabb úthibákat.
2010-05-05: Magazin - :

Pedálozz a vacsorádért! (Hogy mik vannak!)

Ha valaki elegendő áramot termel az áramfejlesztő biciklin, ingyen vacsorát kap — hirdeti egy koppenhágai hotel. ,,Bárki, aki tíz wattórányi vagy még több áramot fejleszt a hotel számára, helyi termékekből készített ajándékvacsorát kap érte.