Megkutyálta magát a valutaalap

2010. május 5., szerda, Máról holnapra

Az IMF épp Bukarestben szemlélődő és tanácsosztogató brigádja feladta korábbi, meglehetősen passzív és jóindulatú magatartását, s nem enged a huszonegyből. Azaz nem hajlandó belemenni abba a kormányzati kérelembe, miszerint egy kicsit legalább emelni kellene a költségvetési hiány mértékét, hogy az egyre csökkenő bevételekből és a könnyen szerzett kölcsönökből a kormány valamennyit beruházásokra is fordíthasson.

A hétfői tárgyalások után Radu Berceanu közlekedési miniszter leforrázott arccal arról beszélt: baj van, az IMF szigorúan ragaszkodik a korábban leszögezett költségvetési hiányhoz, márpedig ilyen körülmények között szóba sem jöhetnek a beruházások, azaz új munkahelyeket sem teremthet a kormány. Ami azt jelenti, hogy még a visszafogott 0,8 százalékos növekedést sem tudja hozni idén a gazdaság. Márpedig ez a munkanélküliség növekedését és az állami bevételek további csökkenését eredményezi. Berceanu csalódottságából azt lehetett kiolvasni, hogy az IMF bekeményített, költségcsökkentést akar bármi áron, s ezt akkor is elvárja Romániától, ha az általa előírt intézkedések újabb szűk esztendőt hoznak az országra.

Ezzel szinte párhuzamosan került nyilvánosságra liberális forrásokból az a dokumentum, mely megyék adóhivatalaiban egy ideje kering, s mely különféle adóemelési lehetőségeket latolgat. Mint kiderült, a pénzügyminisztérium a helyi adókat és illetékeket emelné a jelenlegi duplájára, és szívesen hozzápiszkálnának az eddig istenként tisztelt egységes adókulcshoz is a 4000 lejt meghaladó bérek, illetve a százmillió eurónál magasabb profitadóval rendelkező cégek esetében. Teszik mindezt annak dacára, hogy tudva tudják: adót emelni válság idején öngyilkossággal ér fel.

Lett is nagy zuvat azonnal, az IMF romániai főmegbízottja az újságírók szorongató gyűrűjében kijelentette: nyugalom, az általános forgalmi adó nem nő, Sebastian Vlădescu pénzügyér meg ismét az adózók körének bővítéséről értekezett, de félszájjal elismerte: minisztériuma többféle kísérleti munkaanyagon dolgozik.

Tény: a költségvetési bevételek az év első harmadában tovább csökkentek, a beruházásokra szánt kiadások egyharmaddal kisebbek a tervezettnél, a központi és helyi apparátus működtetése, a népjóléti kiadások nem alacsonyabbak a tavalyinál. Az IMF megkutyálta magát, költségvetési kiadásokra már nem ad pénzt. Ha el akarja kerülni a nagyobb bajt, lépnie kell a Boc-kormánynak. Csak azt nem tudni, merre.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-05-05: Közélet - Farkas Réka:

Kampánytéma vagy alkotmánymódosítás?

Nincs valós esélye az alkotmánymódosításnak, annak, hogy elnyerje a parlament kétharmados többségét az államelnök és a demokrata liberálisok által kidolgozott változat, vagy egyetértés szülessék bármilyen más módozatról. Minden jel és nyilatkozat azt látszik igazolni, a kezdeményezés sokkal inkább egy majdani kampány témáját előlegezi meg, a cél nem az alaptörvény reformja.
2010-05-05: Közélet - Ferenczy L. Tibor:

A bodoki kenyér becsületéért (Kármentő)

Pontosan esztendeje jegyzetet írtam Óda a bodoki kenyérhez címmel. S benne azt, hogy a háború utáni kommunista évtizedek nyomorúságában hogyan kellett megküzdenie a falun élő tanügyinek, tisztviselőnek a szó szerinti mindennapi betevő falat kenyéradagért, mert az osztályharcos érában csak fele adag liszt és jegyes kenyér járt neki, mint a gyári munkásnak.