Az árkosi Szentkereszty-kastély teraszán felsorakozó kvartett ritka jó produkciója igazi zenei csemegeként marad meg a minőségi zenét kedvelők emlékkönyvében. Egyrészt azért, mert az 1996-ban alakult, Nyugat-Európa számos koncertpódiumán megfordult csapat igényes, magas művészi mércének megfelelő muzsikájával ritka hangulatot teremtett, másrészt, mert a kastély parkja igen izgalmas helyszín az efféle zenés kalandozásokhoz. Kopacz Attiláék jól választották ki mind a meghívottakat, mind a helyszínt: érdemes tovább haladni ezen a csapáson.

A Quadro Nuevo sepsiszentgyörgyi színházi kapcsolatok révén jutott el Árkosra, s mint a dalok között elmondták, nagy örömükre szolgált, hogy itt lehettek, népes közönségnek játszhattak. Előadott dalaik igen változatos, izgalmas zenei világúak, saját szűrőjükön átengedve dolgoznak fel sokféle műfajt, érdekli őket mindenféle dallamvilág az argentin tangótól a keleti és kelet-európai kultúrák hangzásvilágáig. Nagyon sokat utaznak, lépten-nyomon keresik azokat a muzikális hatásokat, amelyekre aztán tovább építhetik saját világukat. Árkoson előadtak Tö­rökországban írt filmzenét, utaztak Batumiba, hangszereikkel feleseltek a rakoncátlan madaraknak, de volt egy Paprika című, magar ihletésű számuk is, miként teljesen egyedi produkciónak számított Astor Piazzola egyik remekműve, a Libertango című dal quadro nuevós feldolgozása.

Koncert után a zenekar fúvósa, Mulo Francel elmondta, szentgyörgyi színész, filmes ismerőseik révén kerültek ide, kíváncsiak voltak az itteni világra. Előtte Görögországban koncerteztek, utazásuk során különféle emberekkel találkoznak, próbálják terjeszteni zenéjüket, figyelik, miként hat. Inspirációs útjukon ez volt a második koncertjük, úgy érezték, a közönség vette a lapot. Rengeteg ismeretséget kötöttek, itt még jó néhány cserebogárhoz is volt szerencséjük, ami náluk nincs. Zenéjük műfaját, stílusát nehéz meghatározni, különböző utakra mennek, s hagyják, hogy az ottani etnikai csoportok zenéje hasson rájuk, és ezekre a témákra ― nem csak balkáni, európaiak is, olasz, argentin tangó, de a népzene, a keleti muzsika is érdekli őket ― improvizálnak, dzsesszes hangszereléssel próbálják új életre kelteni. Muzsikájuk improvizációval és feldolgozásaik révén születik, nem dzsessz, de annak az eszközeivel élnek. Mulo Francel azt mondja, a második világháború után rengeteg nyugati hatás érte Németországot, majd következett a vasfüggöny, és semmit sem tudtak a keleti kultúrákról, ők erre nagyon kíváncsiak, és nyitni szeretnének Kelet felé, megismerni, beleszőni zenéjükbe, ezeken a témákon dolgozni, mert számukra nagyon érdekes, titokzatos.

Mint mondja, a tangó is Amerikán keresztül hatott rájuk, de az is csak egy inspirációs forrás. Nem argentin tangót játszanak, hanem egy európaiak által interpretált, feldolgozott változatot. A húszas években már sajátos tangókultúra létezett Európában, amit a második világháború után elfelejtettek Németországban, mert Amerika nagyon rátelepedett saját kultúrájával. Olyan, egykor híres tangóénekesek nevét említi, mint az orosz Pjotr Lescsenko, a török Ibrahim Özgür vagy a harmincas években németországi sikereket halmozó svéd énekesnő, Zarah Leander. ,,Ezek sajnos, eltűntek, de próbáljuk feldolgozni, újraéleszteni."

Mulo Francel és csapata nagyon szereti Kelet-Európát, érdekli őket a román zene is, egyszer kaptak egy albumot, melyen Dona Dumitru Siminică játszott, s az is erőteljesen hatott. Más közismert témákat is feldolgoztak, mint például a magyar Szomorú vasárnap című dalt, így próbálnak különböző népcsoportokból származó embereket összekötni, illetve megmutatják, mennyire tisztelik, szeretik és figyelik a különböző kultúrák zenéit, megkísérlik közel hozni a különféle kultúrákat, mert zenészként, művészként nagyon fontosnak tartják a nyitást Kelet felé.