S a román paraszt ,,jól húz", az agrártermelés a GDP hét és fél százalékát teszi ki, míg más országokban két százalékra sem képesek a gazdák. Ők is, a mieink is kapnak támogatást az EU-tól. Az más kérdés, hogy a csernátoni gazda messzemenően kevesebbet, mint hollandiai társa. Elvégre jogegyenlőség van az unióban. Amelynek a mézesmadzagját szépen bekaptuk, amikor kilátásba helyezték, hogy 2013-ig hét és fél milliárd euró hívható le a Közösségi Agrár Politika jóvoltából. Plusz a hazai támogatások, és kész volt a jövőkép: középtávon Románia Európa harmadik agrárhatalma lesz. De nem lett. Megmaradt a béka fenekénél.

Kehes, sánta, beteg, válogatott élősködők nyomorítják. Azok a ,,smekerek", akik lenyúlnak támogatásokat, megnyernek pályázatokat, de az istállószagot nem ismerik. (Becsszóra: nincs politikai hátterük.) És virulnak (gazdáikkal együtt, akik nem politikusok!) — azokon a birtokokon, melyeket örököltek. Na nem őseiktől: kollektívből, állami gazdaságból, ellehetetlenített kisgazdától. Az nem látja, aki nem akarja: pénzmosás ez a javából.

Józsi bácsinak pedig csökkentik a támogatást (és nyugdíját). Emelik az adóját. Büntetni fogják, ha nem műveli földjét (jobb helyeken ez ugarolás, és ezért támogatás jár). Fülszámot, csipet vásároltatnak vele, és szatellittel követik, nem csal-e az éves bevallásnál. Mit tehet Józsi bácsi? Eladja a jószágot, a földet. Azt felvásárolják potom áron az opportunisták. A kör bezárult. (De ehhez a politikának semmi köze!)

A politikusok közben szakembereket neveznek ki az agrárhivatalok élére. Ha alázatos az agrárszaki, lehet belőle igazgató, felügyelő. S önállóan dönthet, hogy a tehenet a farkánál vagy a fejénél fejjék-e a gazdák.

Józsi bácsi pedig hallgatja a bőgő marhákat. Az istállóbelieket. A mások rég lebőgtek.