,,Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben" — ez a Márai-idézet kísérte végig négyéves líceumi utunkat, és ezt kaptuk útravalóul, amikor közel egy évvel ezelőtt elballagtunk a Nagy Mózesből. Akkor is, azóta is próbálom megfogadni az intelmet, vagyis az egyszerű hétköznapokat is értékessé tenni, úgy megélni őket, hogy évek múltával is örömmel emlékezhessem rájuk vissza.
Tény azonban az is, hogy amikor visszaemlékezésre kerül sor, elsősorban a helyzetek jutnak eszünkbe. Számomra egy ilyen ,,helyzet" az iskola mai folyóirata, az Isa. ,,Helyzet" volt az újraindított, 2007. januári szám megjelenése, aztán pedig sorra mindeniké. Ezek a lapszámok kézzelfogható bizonyítékai az általunk bejárt útnak. Ezeket ma is szívesen forgatom, mosolyogva a kezdeti, apró hibákon, de számba véve a fejlődést is. Viszont az ,,útközbenek" is feledhetetlenek: a rengeteg nevetés, vita, tanácskozás, mely megelőzte egy-egy szám megjelenését. Részeseivé válhattunk egy apró csodának, iskolaújságunk feltámadásának úgy, hogy minden rá szánt időnket jól kihasználtuk. Így lett ez kerek egész történet számomra.
Ha valaki megkérdezne, hogyan emlékszem vissza erre az időszakra, elsőre azt felelném: nosztalgiával. Viszont eszembe jutnak Milan Kundera szavai: ,,Visszatérés görögül nostos. Algos szenvedés. A nosztalgia tehát szenvedés amiatt, hogy hiába vágyunk visszatérni." Márpedig ezt én nem így látom. Nincsenek bennem ilyen érzések. És azt hiszem, ez azért lehetséges, mert az az időszak teljes volt. Nemcsak a ,,helyzeteket", hanem az ,,útközbent" is megpróbáltuk gazdaggá, élménydússá, örömtelivé tenni. És erre biztatnám a mai szerkesztőket is: élvezzék minden pillanatát ennek a munkának, mert egyedi élmény. Folytassátok az utat, amin elindultunk, és ne csüggesszenek el a nehézségek!
Borcsa Imola
