MagaslesKövérek és soványak

2010. május 12., szerda, Közélet

Amikor Traian Băsescu államfő bejelentette a valutaalappal való tárgyalások során körvonalazódó, igen szigorú megszorításokat, sokan feltették a kérdést, miért nem Emil Boc miniszterelnök tette a bejelentést, tulajdonképpen ki a kormányfő?!

De e bejelentésekkel nem csupán ez a probléma, hanem az érintettekre vonatkozó bizarr megosztási kísérletek is. Traian Băsescu itt sem tagadta meg önmagát, kamarillapolitikájának mindig is a ,,divide et impera!" (oszd meg és uralkodj) tájainkon nagy hagyományoknak örvendő elve volt, lesz és láthatólag marad a mozgatórugója.

De miről is van szó? Az államfő bizarr szóhasználata szerint az ország állampolgárai, attól függően, hogy az állami vagy a privát szférában dolgoznak, jól elkülöníthetőek. A most megsarcolt állami alkalmazottak a ,,kövérek", akik hasznot húznak a privát szférában dolgozó ,,soványak"-ból. Hogy miképpen és hogyan, az nem teljesen világos, az államfő többször homályosan célzott arra, hogy eddig is a nem állami szféra alkalmazottjai vitték a munka nehezét... Két, szociológiailag jól elkülöníthető társadalmi kategóriát állít tehát szembe egymással ― igen szerencsétlen módon ― Traian Băsescu, ezzel is megosztva az ezer sebből vérző, kiszolgáltatott, a végletes és végzetes elszegényedés küszöbére sodródó romániai társadalmat, noha, ,,kövérek" és ,,soványak" az élet vagy a sors kifogyhatatlan szeszélyéből, akár egy családon belül is, létezhetnek (értsd, a férj a privát szféra, felesége vagy gyerekei az állami cégek alkalmazottjai!), következésképpen a szigorú és brutális megszorítások minden családot érintenek.

Nem kerülte el, természetesen, az elnök a politikai pártokra vonatkozó megosztási kísérleteket sem, a mai helyzetért furcsa módon a Tăriceanu-kormányzatot és a liberálisokat tette felelőssé, nem hagyva ki a szociáldemokraták megbélyegzését sem, viszont a szívének olyannyira kedves Boc-kormány inkompetenciájáról, impotenciájáról ― amely a kialakult zavaros gazdasági és pénzügyi helyzetet átgondolatlan intézkedéseivel előidézte ―, egyetlen szót sem ejtett. Nyilván, az egész társadalom felbolydult, az ellenzéki pártok élesen tiltakoznak, a kormány lemondását követelik, a szakszervezetek országos sztrájkokra, munkabeszüntetésekre készülnek, ebből is látszik, hogy az államfő megosztási kísérletei csak olajat öntöttek a tűzre, amely bármikor fellobbanhat, és beláthatatlan következményei lehetnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1396
szavazógép
2010-05-12: Közélet - :

Újratárgyalható a szándéknyilatkozat

A Nemzetközi Valutaalapnak küldött szándéknyilatkozat nem végleges, a tervezett intézkedések bármikor újratárgyalhatóak, a kormány nem fogadja el a szándéknyilatkozatot, csak ha a Gazdasági és Szociális Tanács jóváhagyta azt, ellenkező esetben újra kell kezdenie tárgyalásait a valutaalappal ― jelentette be Traian Băsescu államfő a kormánynak és a kormánypártoknak a szakszervezetek és a munkaadók képviselőivel tartott tegnapi megbeszélése után.
2010-05-12: Közélet - :

Csökkentik a gyereknevelési járandóságot

Mihai Şeitan munkaügyi miniszter azt nyilatkozta, egyelőre nem született döntés a gyereknevelési járandóságról, több lehetőséget elemeznek, ám nem tért ki arra, melyek ezek a lehetőségek. Tegnap kormányzati források úgy nyilatkoztak, a munkaügyi minisztérium elképzelése szerint vagy egy adott összeget kap minden kismama, vagy csökkentik a jelenlegi 85 százalékot egy kisebb arányra.