2. Krónikus harag és megoldatlan konfliktus
Sok dologban nem értenek egyet a pszichológusok, de egyben igen: olyan ember nincs, aki nem haragszik. Nem is a haraggal van a baj, hanem a megoldatlan, elhúzódó konfliktussal, ami tartós haragot, elégedetlenséget és megvetést szül. A társ megvetése, lenézése pedig Gottmann kutatásai szerint az első számú előrejelzője a válásnak.
Tudja, a harag jelzi, hogy valami nincs rendben. Legtöbbször egy másodlagos érzelem, ami a fájdalmat, a félelmet vagy a frusztrációt követi. A lényeg, hogy érdemes tudatosítanunk magunkban haragunkat, továbbá, hogy mi is okozza, és aztán ennek megfelelően kellő stratégiát kiötölni arra, hogyan érdemes a gondunkat kezelni, megoldani. Olyan kapcsolat nincs, amelyben nem merülnek fel konfliktusok, csak olyan, amelyben ezt nem tudják vagy nem hajlandóak megfelelően kezelni. A jó hír az, hogy egy konfliktus jelentheti a kapcsolat szorosabbra fűzésének lehetőségét is, amennyiben ezt megfelelő nyitottsággal, tisztelettel és elkötelezettséggel közelítjük meg.
3. Vádaskodás és a felelősség hárítása
Az igazság az, hogy mindannyian hibázunk. És tudom, hogy ön csak 5 százalékban hibás egy adott ügyben, a házastársa pedig 95 százalékban, de akkor is szükséges, hogy ön vállalja a felelősséget azért, amit ön tett vagy tehetett volna. Ha ön vállalja a felelősséget, akkor jó eséllyel a párja is vállalni fogja, és jó irányban folytatódhat az együttműködés. Ha ön támad, akkor sokkal valószínűbb, hogy a társa is vagy visszavág vagy elhatárolódik. Bárhogy történjék, a kommunikáció és az együttműködés megszakad.
Nem segít továbbá az a hozzáállás, hogy a problémát úgy tekintjük, mint a társunk valamilyen hiányosságának következményét. Még ha egy független bizottság igazat is adna önnek: ahogy ön is véges, a házastársa is véges, és ha akarna, sem tudna holnaptól repülni. Érdemesebb azon gondolkodni, hogy mit tudnának tenni, mint azon vitatkozni, hogy kinek a hibája.