Kolbászparádé a disznóságok országában

2010. május 17., hétfő, Közélet

Rózsaszínű disznófej, a két fül között pedig kolbászból hajlított három betű: Boc — ez volt az egyik legsikeresebb asztaldísz a szombati kolbászparádén. A vetélkedő oldott hangulatban telt, hatvannégy csapat mérte össze tudását.

A sepsiszentgyörgyi sportcsarnokban nyolcadik alkalommal megszervezett kolbászparádén a versenyzők finom falatokkal feldíszített asztalokat álltak körül, s nem csak ínyencségeket kínálgattak, hanem egy-egy kis kupica szíverősítőt is töltöttek mellé. A vetélkedőn a rajtjelt Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester adta meg, igazi siculicumnak minősítve a rendezvényt.

Aztán elkezdődött a kolbásztöltés, a zsűri a gasztronómiai szempontok mellett véleményezte az esztétikai megjelenítést, az összhatást. A szellemesen elkeresztelt csapatok (egy részük visszatérő résztvevő) pedig beleadtak apait-anyait, kínálgatták finom disznóságaikat. A békési Borjúréti barátok népviseletben dolgoztak, a Csabai boszorkányok egyik képviselője, Zelenyánszkiné Csicseli Judit pedig elárulta ínyencségük titkát: kukoricán hizlalt, legalább kétmázsás disznó szükségeltetik, csabai klíma és fűszer, utána földes vályogkamrában, szellős, hűvös helyen tartandó a kolbász. Mint mondta, szeretik a szentgyörgyi versengést, mert családiasabb, mint a békéscsabai kolbásztöltő verseny, és szebbek az asztaldíszek. Ebben a kategóriában a kovásznai Szakik vitték el a pálmát, akik a pirosas disznófejre a kormányfő nevét biggyesztették kolbászból, s szintén ebből az alapanyagból írták ki a mostani, fizetések és nyugdíjak csökkentésére utaló 15 és 25 válságszámokat. A jókedv ellenére a nyugdíjasokat tömörítő Sugás Egyesület egyik versenyzője, az egyedül élő Imre Erzsébet csendesen megjegyezte, tiltakozik a nyugdíjak bejelentett csökkentése ellen, mert a 600 lejes juttatásából jóformán semmi sem marad, gyógyszerre sem lesz elég a pénze. S bár ismét egy újdonsággal, kolbászos kenyérrel jelentkeztek, Diószegi László vállalkozó úgy vélekedett, nagyon érzékelhető a takarékoskodás, aki eddig egy egész kenyeret vásárolt, az most már csak egy felet, s bár eddig mindig derűlátó volt, most nagyon pesszimistán látja a gazdasági helyzetet. Utóbbiról a szintén jelen lévő Ilie Şerbănescu gazdasági elemző érdeklődésünkre azt mondta, a 2004—2008 között mesterségesen felfújt gazdaság, a hiteleken alapuló fogyasztás levét isszuk most, s szerinte az idein kívül még két esztendőbe beletelik, míg kilábal az ország ebből a helyzetből.

A baranyai Kolbászdoktorok csapat nem csak régi sváb recept szerint készítette a kolbászt, szóróanyagokon hirdették a pécsi rendezvényeket, 2010-ben őket illeti ugyanis az Európa Kulturális Fővárosa cím. A csapat egyik tagja, dr. Szabó Géza, turizmust oktató egyetemi tanár pedig kijelentette, az ilyen rendezvényekre azért is szükség van, hogy globalizálódó világunkban a régi jó ízek ne menjenek feledésbe. A zsűri végül egy sepsiszentgyörgyi, Né­gyesfogat nevű csapatnak (rutinos kolbásztöltők, köztük van Bokor Gábor, lapunk munkatársa is) ítélte a görögországi nyaralást jelentő fődíjat.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1411
szavazógép
2010-05-17: Közélet - Iochom István:

Szobor az iskolaalapítónak (Nagy Mózes-napok)

A kantai alma mater alapításának 330. évfordulója alkalmával szervezett iskolanapok legemlékezetesebb eseménye szombaton zajlott: az iskolatörténeti bemutató után a főépület előtt, az évek során a vén diákok által állított kopjafák közelében leplezték le az iskolaalapító, Nagy Mózes szobrát, Vetró András alkotását. Az öntési munkálatokat a székelyudvarhelyi Lázár Imre műhelyében végezték.
2010-05-17: Máról holnapra - Sylvester Lajos:

Székelyföldi rendezvényeink dimenziói

A hét végén is egymásra torlódtak a kisebb-nagyobb közösségek részvételét megcélzó kulturális, sport- és egyéb rendezvények, amelyek, ha számszerűsítjük az érdeklődést, hol átütő, hol mérsékeltebb sikerrel célba is értek, ezek szervezői, kivitelezői és a résztvevők számára is sikerélményt produkáltak.