A hét végén is egymásra torlódtak a kisebb-nagyobb közösségek részvételét megcélzó kulturális, sport- és egyéb rendezvények, amelyek, ha számszerűsítjük az érdeklődést, hol átütő, hol mérsékeltebb sikerrel célba is értek, ezek szervezői, kivitelezői és a résztvevők számára is sikerélményt produkáltak.
A múlt héten olyan üdvözlendő elmozdulást is láthattunk, hogy megyei, sőt, székelyföldi szinten is az egymás sarkára lépő, egymásra torlódó és emiatt a siker hatásfokát csökkentő rendezvényeket tájékoztató szándékkal közös listára fogták. Ez történt a Székelyföld Napok három megyét egybefogó listájának összeállításával, amely ez alkalommal mellőzte az eddig szokásos intézményi vagy megyék közötti elkülönülést.
A Kézdivásárhelyen először megrendezett Székelyföldi Termékkiállítás és Vásár jó példa arra is, hogy a két szomszédos megye illetékesei az előző időszakban tapasztalható torzsalkodás helyett a közös fellépést választották. Ez a rendezvény a ,,termék" fogalmát az áru kategóriából kiemelve a székelyföldi szellemi termék számára is teret biztosított. Ily módon a bodosi mézespogácsa társaságában jól megfért és ezt más dimenzióba emelte a többszörös országos kézilabdabajnok és olimpikon Kicsid Gábor vagy a Tulit Zsombor képviselte székely hegymászók, a többkönyves író és világjáró Gazda József teljesítményével. A világjáró székely geológusok fotókiállítása, amelyet a Klivalab Egyesület szervezett, Székelyföld szellemi határait a dél-afrikai Jóreménység fokáig, a chilei Andok gerincéig és Izland magasságáig tolta arrébb. Kár, hogy ennek a nagyszabású termékkiállításnak és vásárnak a híre-neve nem ütötte át a politikai szférából erre a területre is beszivárgó ellenlábasság falát, amiről senki sem beszélt, de sokan érezték-tudták, hogy a háttérben az RMDSZ—MPP ellentét munkál, és ez apasztja az érdeklődést.
A hét végén a Sepsiszentgyörgyön zajló Háromszéki Kolbászparádé is a magyarság nemzeti integrációs törekvésének a lecsapódása: a Zalánpataki Szorgos Asszonyok vagy a Duna-deltát járó horgászok jelenlététől a békéscsabai, gyulai, veszprémi kolbászkészítőket is Székelyföldre hódította. Vegyük észre, hogy az európai integráció, az egymásra találás jelei-jegyei ezek, akkor is, ha a kolbászt nem éppen az uniós receptek szerint töltik, mert van eset rá, mint a mostani is, hogy a miénk ehetőbb.
