SportnapokVersennyel egybekötött pályaavató

2010. május 17., hétfő, Sport

A megyeszékhelyi PPZ Army május 29-én, az idei sportnapok második játéknapján háromfős csapatok számára paintballversenyt szervez a Păiuş David hadnagy úti, újonnan tatarozott, műfüves, fedett pályáján.

A 10 órakor startoló esemény egyben pályaavató is lesz. Az esemény szervezőitől tudjuk, hogy az egykori IMASA egyik csarnokában található paintballpálya jelentős anyagi ráfordítás révén újulhatott meg, ez most jó edzési féltételeket biztosít a megyeszékhelyi csapatoknak, s a közeljövőben itt kiváló körülmények között lehet majd különböző versenyeket szervezni. A sportnapi versenyre május 28-ig lehet jelentkezni, a nevezési díj személyenként 30 lej, a játékidő viszont 5 perc. A megmérettetés V—VIII. és IX—XII. osztályosoknak szól, de ha lesz legalább négy, elektromos markerrel rendelkező csapat is, akkor lesz egy amatőr kategóriás verseny is. A szervezők minden résztvevőnek ötszáz festéklövedéket, markert, maszkot és sűrített levegőt biztosítanak, az öltözetről viszont az indulóknak kell gondoskodniuk. További információkért látogassák meg a http://www.ppz.ro/ honlapot.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1381
szavazógép
2010-05-17: Sport - :

Enduro Challenge (Sportnapok)

A negyedik sepsiszentgyörgyi sportnapok fő attrakciója előreláthatólag a helyi Outriders által szervezett Enduro Challenge lesz.
2010-05-17: Sport - Áros Károly:

Montevideótól Johannesburgig (7.)

A X. világbajnokság
Az aranyéremért:
NSZK—Hollandia 2—1 (2—1). Játékvezető: Taylor (angol). NSZK: Maier—Schwarzenbeck, Beckenbauer, Vogts, Breitner—Hoeness, Bonhof, Overath—Grabowski, Gerd Müller, Hölzenbein. Hollandia: Jongbloed—Suurbier, Haan, Rijsbergen (De Jong, 69.), Krol—Jansen, Neeskens, Van Hanegem—Rep, Cruyff, Rensenbrink (R. Van der Kerkhof, 46.). Gólszerzők: Neeskens (2. — tizenegyesből), Breitner (25. — tizenegyesből), Gerd Müller (44.).