A nyugati országokban valóságos gyepkultusz alakult ki, a gyepeket értékes mezei kultúraként kezelik. Az itthoni legelők kevés hozzáállással kétszer ennyi állatnak biztosíthatnának olcsó zöldtakarmányt. Háromszéken például a legelő leterheltsége csak 0,7—0,8 számosállat hektáronként, ez az érték normális körülmények közt akár 1,5—1,8 is lehetne. A gyenge átlagterméshez hozzáadódik még a szakszerűtlen használat (kora tavaszi juhlegeltetés, rossz szervezés, egyes községek esetében a túlságosan nagy állatleterheltség).

A juhjáratás veszélye

A legtöbb panaszt és kárt a korai juhjáratás okozza. A juhok tudvalevőleg — ellentétben a szarvasmarhákkal — mélyen legelnek, emiatt gyakran megsértik a szártövet, ami nagymértékben rontja a növények további sarjadzását. Ugyanakkor az egészen apró növényzetet is le tudják legelni. A háromszéki gyepek másik nagy problémája a tömítettség, ami pangó talajéletet von maga után. Ha ugyanis nincs a talajban elégséges levegő, a légköri nitrogént megkötő baktériumok nem képesek hatékonyan dolgozni, ez pedig ingyenes nitrogénforrás lehetne. A sok éven át tartó taposás (állatok, traktorok) a talaj felső, 15—20 centis rétegét teljesen tömíti, így a levegő és az esővíz nehezen vagy egyáltalán nem tud behatolni a talajba. A talajlazítás könnyen megoldható a tavaszi boronálással vagy a teljesen nyitott tagokkal való őszi tárcsázással. Ezekkel a módszerekkel akár 20—30 százalékos többletfűtermés is elérhető lenne.

Fontos lenne, hogy az állattenyésztők változtassanak az eddigi gyakorlaton, és általános legelőfeljavítási tevékenységbe kezdjenek. A gazdák érzik, hogy érdemes munkát és anyagiakat befektetni, hogy ezt a munkát helyettük senki sem fogja elvégezni. Számos háromszéki községben hozzá is láttak, elsimították a vakondtúrásokat, eltávolították a fás szárú növényzetet, a kiszáradt farönköket, elvégezték a fölösleges víz lecsapolását. Mindez könnyen, önerőből és aránylag olcsón elvégezhető.

Legelőkezelés

A fűhozam gyarapításának leghatásosabb módja a tápanyag-utánpótlás, ami révén látványos növekedést érhetünk el (például 1 kiló aktív nitrogén kiszórása 60 kiló zöldtömeg-gyarapodást eredményez). Ezért ajánlott a négy-öt évenkénti alaptrágyázás és a kiegészítő kora tavaszi trágyázás. A pillangósok uralta területeken vigyázni kell a nitrogén túladagolására, ez az értékes fűfélék eltűnéséhez vezethet. Ez viszont ajánlott a gyakorlatilag értéktelen szőrfű (Nardus stricta) uralta területeken, hiszen nagymértékben csökkenti annak arányát. A nitrogén összességében javítja a növények fogyaszthatóságát, nő az értékes leveles felület, az egész növény nedvdúsabb lesz, és az állat is szívesen fogyasztja. Az érett istállótrágyát ősszel vagy télen ajánlatos kiszórni, mivel a tavasz folyamán megszórt területeken az állatok nem szívesen legelnek. Az istállólé használatakor figyelembe kell venni, hogy csak nitrogént és káliumot tartalmaz, ezért gondoskodni kell a foszforutánpótlásról. A foszfor hozzájárul az értékes pillangósok részarányának növekedéséhez, nő a zöldtakarmány foszfortartalma, ami fokozza a tejtermelést.

Tápanyag-utánpótlásra jól hasznosítható a kosarazás is. Egy elkerített részt az időjárás függvényében 2—5 napon át használhatunk, három négyzetmétert számítva egy nagy állatra. Ily módon a legeltetési időszak alatt 200—400 négyzetmétert kosarazhatunk meg egy szarvasmarhával. Ajánlatos a szőrfüves területeket kosarazni, hiszen teljesen eltünteti a gyepszőnyegből. A kosarazás hatása négy-öt éven át érződik, ajánlott a terület utólagos felülvetése. Elég gyakoriak a savas vegyhatású legelők is, ezek többsége erdők közelében található. A savasságra legérzékenyebbek a pillangósok, ezek idővel eltűnnek a gyepszőnyegből. Semlegesítésre talajmeszet használhatunk, 10—20 tonnát szórva hektáronként.

Szoktatás zöldre, zajokra

A legeltetés megkezdésére állatainkat is fel kell készíteni — gondosan betartva a fokozatosság elvét. A bendőmikrobáknak ugyanis időre van szükségük (két-három hétre), hogy a téli, szárazabb takarmányozás után a zsenge fűhöz alkalmazkodjanak. Az átmenetet a gyakorlatban a legeltetési idő egy óráról való fokozatos meghosszabbításával vagy a kaszált zöldtakarmány növekvő adagokban történő etetésével valósíthatjuk meg. Az átmeneti időszaknak mindkét esetben tíz napnál hosszabbnak kell lennie. Mivel a zsenge fű kalciumban és magnéziumban szegény, viszont sok káliumot tartalmaz, külön gondot kell fordítani az ásványianyag-kiegészítésre. A kevés szárazanyagot, de sok amidot tartalmazó, zsenge legelőfű emésztési zavarokat és fűtetániát is okozhat. Ennek megelőzésére használhatjuk a kihajtás előtti, 2—3 kilós szénaadag etetését.

A legeltetést megelőzően az állatokat kifutókban ajánlatos tartani, hogy felkészítsük őket a környezeti változásokra, például a zajokra. Fontos, hogy a csülök- és pataápolás a legelőre való kihajtás előtt megtörténjék.