Elkészült a városi közvilágítási hálózat egy részének felújítására vonatkozó tanulmány, s miután a sepsiszentgyörgyi önkormányzat tegnapi ülésén ― ugyan nem teljes egyetértésben ― jóváhagyta azt, illetve módosította az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banktól igényelt 12 millió eurós hitel elosztását, már csak a pénzügyminisztériumnak kell rábólintania a hitelfelvételre.
A közvilágítási hálózat felújítását, esetenként kiterjesztését a város négy részében szándékoznak megvalósítani a hitelből: a Romulus Cioflec és Borvíz utcában; a Gábor Áron, Templom, Olt, Kőrösi Csoma Sándor, Stadion utcában, illetve az 1918. December 1. úton a Széchenyi tértől az állomásig; az Olt negyed, illetve a Szemerja negyed utcáiban, tömbházak közti bejáróiban, parkolóiban, játszóterein. A lakónegyedekben a Nicolae Iorgán felszerelt lámpatestekhez hasonlóakat állítanak, földalatti vezetékekkel. A közvilágítási munkálatra a 12 millió eurós kölcsönből 1,25 milliót fordítanak. A hitel legnagyobb részét utcák javítására költené az önkormányzat, hétmillió euróból a Kőrösi Csoma Sándor, Templom, Palló, Olt utcát, a Iorgát a Bánki Donáttal összekötő részt, a Gesztenye, Gábor Áron, Márton Áron (volt Munkás), Tavasz, Tulipán, Székely (volt Május 1.), Kender, Őrkő, Gát, Malomgát, Orbán Balázs, Irinyi János, Debren, Bartalis Ferenc, Hóvirág, Farm, Mező, Csorgó, Forrás utcát újítanák fel, ezek java részében nem csupán azért szükséges a korszerűsítés, mert aszfaltot sosem láttak, hanem mert a kormányprogramból finanszírozott csatornázással az utcákat amúgy is feltúrják, rájuk burkolatot kell majd helyezni. Másfél millió eurót a kölcsönből a főbb útvonalak (Iorga, Grigore Bălan, 1918. December 1., Gróf Mikó Imre, Stadion, Vasile Goldiş) járdáinak rendbetételére fordítanak, félmillióból bicikliutat építenek az Olt töltésén és Szépmező felé, ugyancsak félmillióból néhány parkolót építenek, illetve tesznek rendbe a lakónegyedekben, és a maradék 1,25 millió eurót a belvárosi mag belső sétálóutcáinak kiképezésére fordítják.
Az önkormányzat MPP-s frakciója mindkét határozattervezet ellen szavazott, mint érveltek, már a hitelfelvétel döntésekor túlzottnak tartották az összeget, illetve más elosztásban szerették volna elkölteni a pénzt. Bálint József alpolgármester, frakcióvezető a közvilágítás felújításáról szóló tervezet vitájában kifejtette, ,,ezt a megvalósítást unokáink nem biztos, hogy látni fogják, de gyerekeink fizetni fogják", mire a polgármester azt válaszolta, nem is várta el a polgáriaktól, hogy támogassák, mert ― mondta ― szerintük minden jó úgy, ahogy van, a nagy fogyasztás, az ellentmondás, hogy az oszlopok az Electrica tulajdona, a hálózat működtetése és karbantartása a város feladata, s nem utolsósorban a ronda látvány ― de felszólalása nem változtatta meg az MPP-sek véleményét, nemmel vagy tartózkodással szavaztak. A hitelt egyébként tíz év alatt kell visszafizetnie a városnak, az abból finanszírozott munkálatokra a közbeszerzést a hitelutalványozó pénzintézet bonyolítja le.