Nem a kisnyugdíjakon kell spórolni

2010. május 19., szerda, Közélet
Az RMDSZ határozott véleménye az, hogy a kormány intézkedései nem érinthetik a kis- és a minimálnyugdíjakat — jelentette ki tegnapi sajtótájékoztatóján Markó Béla szövetségi elnök.

Szerinte ugyan elkerülhetetlenek a költségvetési megszorítások és bércsökkentések, de meggyőződése, hogy meg kell védeni azokat, akik ezek eredményeként nem csupán rossz, hanem egyszerűen elviselhetetlen helyzetbe kerülnének.

A minimálnyugdíj szintjén vagy annál valamivel feljebb meg kell állapítani egy határt, amely alatt már nem alkalmazhatók a megvonások, ezt ellensúlyozni lehetne a nagy nyugdíjak nagyobb arányú csökkentésével, hogy a kitűzött költségvetési bevétel elérhető legyen — mondotta. A szövetség már javasolta ezt koalíciós partnerének, de valós reformokat is sürgetnek. Hiába csökkentjük a fizetéseket és a nyugdíjakat, ha nem nyúlunk hozzá az egész rendszerhez: a kormánynak a bércsökkentésre vonatkozó rendelkezéseit egy sor, mindeddig elmulasztott reformintézkedésnek kell kísérnie — szögezte le. Az RMDSZ szakértői már dolgoznak azokon a gazdaságélénkítő intézkedéseken, amelyeket a következő hetekben, hónapokban alkalmazni kell. Ezek mellett szükséges az egész közigazgatás mélyreható és megalapozott reformja, mert jelenleg egy átláthatatlan és felduzzasztott, valamint sok szempontból működésképtelen adminisztráció jellemzi az országot. Mindezen reformok híján, bár ideig-óráig megoldhatók a problémák, az ország visszakerül jelenlegi helyzetébe. Markó szerint rendkívül fontos az RMDSZ által már régóta sürgetett decentralizáció. Ennek előnye nemcsak az, hogy az érdekeltek bevonásával jobb, a közösség számára hasznosabb döntések születhetnek, ez hozzájárul a közigazgatási és az államapparátus lényeges csökkentéséhez is, ugyanakkor felszámolná a különböző megyei, régiós dekoncentrált intézmények közötti párhuzamosságokat. Meg kellene szüntetni vagy össze kellene vonni az ügynökségek, hivatalok, hatóságok és igazgatóságok jelentős részét. Példaként a megyei ifjúsági igazgatóságokat említette, amelyeket véleménye szerint át lehetne helyezni a megyei önkormányzatokhoz, ahol eldönthetik, hogyan működtetik őket, de ugyanúgy csökkenteni kellene a tanfelügyelőségeken vagy a prefektúrákon indokolatlanul magas létszámot. Hangsúlyozta: nem kiigazításokról, hanem radikális és fontos változtatásokról beszél. Elégedetlenségét fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy a decentralizáció kapcsán nem sok minden történt az elmúlt hónapokban, bár például Cseke Attila egészségügyi miniszter rendkívül operatívan lépett ez irányban. Értékelendő az is, hogy az oktatási törvénytervezet, újdonságként, gyökeres decentralizációt irányoz elő, és remélhetőleg még ebben az ülésszakban elfogadják. Végül elmondta, hogy kivételes helyzetben felelősségvállalással elfogadható a kormány válságellenes intézkedéscsomagja, ám csak a koalíción belüli, majd a parlamenti pártokkal folytatott széles körű egyeztetések után.

Fagylaltpénz lesz a magánnyugdíj

A magánnyugdíjalapokra vonatkozó törvényt is módosítani kell, hiszen a haszonélvezők nevetségesen keveset kapnak vissza a kötelező módon befizetett összegek után — nyilatkozta Günthner Tibor Szatmár megyei RMDSZ-szenátor a törvény szenátusbeli vitáján. A jogszabály szerint a munkáltatóknak minden alkalmazottjuk után magánalapba kell befizetniük a nyugdíj-hozzájárulás egy részét. Günthner szerint ,,évtizedek múlva komoly meglepetések érhetik a nyugdíjba vonulókat, ugyanis az érvényben lévő rendelkezések szerint rendkívül kis összegeket kapnak majd vissza az emberek a magánnyugdíjalapokból. Az inflációs rátát jelenleg nem számolják rá erre a hozzájárulásra, sőt, levonják a különféle kezelési költségeket. Évtizedek múlva »fagylaltpénzt« kapnak majd ebből a forrásból a nyugdíjasok" — figyelmeztetett. Jelenleg csak a nyugdíjak állami része esetében biztosított a folyamatos aktualizálás, a magánalapok esetében nem, pedig ott is növelni kellene a szavatolt minimális nyugdíj összegét. Javaslatát a szenátus nem fogadta el, de a képviselőház még változtathat a döntésen.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2010-05-19: Közélet - Iochom István:

Nem nőnek a helyi adók és illetékek (Kézdivásárhely)

Kézdivásárhelyen a jövő esztendőben az adófizetőknek ugyanakkora adókat és illetékeket kell majd kifizetniük, mint idén.
2010-05-19: Közélet - Farkas Réka:

A kórházhoz kerülhet a csempészszesz

Majd kilencezer csomag csempészcigarettát és tízezer liter zárjegy nélküli alkoholt foglaltak le a sepsiszentgyörgyi vámosok az év első négy hónapjában — közölte Gheorghe Barboş, a Kovászna megyei vámhatóság igazgatója.