Egyre többet pengetik a húrt, mondogatják, hogy a szakszervezetek, érdekvédelmi tömörülések egyes vezetői egy követ fújnak a Boc-kormánnyal. Nem a tagság érdekeit védik, hanem épp a tömegek súlyát kihasználva saját malmukra hajtják a vizet.
Mindenki ismeri a vasárnapi Faluvilág műsor állandó szereplőjét, Adrian Rădulescut, aki az érdekvédelmi mozgalom élharcosa. Csak azt nem tudni, kinek az érdekét védi: a gazdákét vagy a kormányét? Hát: ezt is és azt is, váltakozva, épp ahogy loccsan.
A Romániai Mezőgazdasági Termelők Ligájának elnökeként keményen bírálta az épp hatalmon lévő kormányokat. Zavarta a vizeket, s hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, kabinetigazgatói tisztséget ajánlottak neki a Dacian Cioloş vezette agrártárcánál. Elfogadta. Aztán miniszternek jelölték az elméleti szinten maradt Croitoru-kormányban. Igaz, ott már a parlamenti szakbizottság meghallgatásán bukott, azt mondják, azért, mert a génkezelt kukorica mellett tette le voksát. Miniszter nem lehetett, de a Boc-kormányban államtitkári kinevezés dukált. S azóta a tévében a gazdákat akarja meggyőzni, hogy megszorító intézkedésekre van szükség, lássák be, nem adóznak a termés után, s egyébb, hasonló hőbörgések. Korábban így szólt: kapjanak adókedvezményeket, támogatásokat a gazdák.
Minap pedig azt mondja: ha átéljük ezt a sokkot, akkor majd jó lesz nekünk... Na ne mondja. Tudjuk: a rossz után jó jön. Vagy még rosszabb. Nyilván, neki jobb, vagyonnyilatkozatában irigylésre méltó a gyarapodása. Nem rossz biznisz az érdekvédelem, még a mezőgazdaságban sem.
Jó hír viszont, hogy itthon nem mondhatunk rosszat az érdekvédőkről. Emlékezzünk, milyen port kavartak, mikor Uzonnál mezőgazdasági gépekkel zárták le az országutat. S a fővárosi megmozdulásokon is derekasan helytállnak. Kérdezzük: mikor lesz az újabb traktorblokád? Merthogy a bicska csontig ért, az biztos. A gazda nadrágszíján nincs több lyuk, nem lehet összébb húzni.