Jóllehet a növényünkkel foglalkozó szakirodalom virágzását április-májusra teszi, megfigyelésünk alapján elmondhatjuk, bizony napokon belül mindenütt eltűnnek a virágok. Megmaradnak a nevében kétszeresen jellemzett széles, inkább tálra (mint szívre) hasonlító vastag levelei, amelyek teljesen beborítják a talajt, s ekképp nem engednek életlehetőséget a gyomnak.

A Himalája és a mongol hegységek őshonos növénye rég jól érzi magát nálunk is, a virágot tartó vöröses, vastag levélnyél magasan emelkedik a levélrengeteg fölé. Láttam már parkban kerti sziklanövényként, sőt, sírokon is. Sepsiszentgyörgy tömbházai mellett is fel-feltűnik. Mivel télálló, örökzöld és igénytelen a talajra és a kitettségre, szívesen telepítik meg. Annál is inkább, mert rizomája hamar megbarátkozik az új helyével. Neve Karl August von Bergen XVIII. századi német botanikus emlékét őrzi.