Ötvenezren tüntettek a megszorítások ellenUtcára vonult az ország

2010. május 20., csütörtök, Közélet

Több mint ötvenezren tüntettek tegnap délben Bukarestben a kormány által beharangozott megszorítások ellen. Az ország minden részéről összesereglett tiltakozók között voltak közalkalmazottak, köztisztviselők, pedagógusok, bányászok, nyugdíjasok, diákok, magáncégek alkalmazottjai, gyerekes anyák, rendőrök.

A felvonulás résztvevői többek között a bérek 25 százalékos, a nyugdíjak 15 százalékos csökkentése ellen tiltakoztak, követelve a kormány lemondását. A szakszervezeti vezetők május 31-től általános sztrájkot jelentettek be az állami ágazatban. Nem sokkal az amúgy incidensek nélkül lezajlott tüntetés után ülésezett a kormány, Emil Boc miniszterelnök pedig közölte, a lehető legrövidebb időn belül felelősséget vállalnak a megszorító intézkedésekért.

Szegények étlapja

Az elmúlt évek legnagyobb kormányellenes megmozdulására — némely forrá­sok szerint ötvenezren, mások szerint közel negyvenezren tüntettek — az ország minden megyéjéből érkeztek résztvevők: a szervező szakszervezeti tömbök autóbuszokat indítottak, többen vonattal, saját személygépkocsival mentek a fővárosba, ahol számos nyugdíjas, elégedetlen lakos csatlakozott a tömeghez. Tolvajok!, Le a kormánnyal!, Le Băsescuval!, Le a kommunistákkal!, Dolgozni akarunk, nem koldulni!, Állítsátok le a népirtást! — ilyen és ehhez hasonló jelszavakat skandáltak a résztvevők, a kormányzók lemondását követelve. A színpad előtt két részre osztott asztalt is felállítottak a gazdagok és szegények menüjével. Az előbbiek ,,étlapján" villák, telkek vásárlása, közpénzek preferenciális odaítélése, adócsalás szerepelt, míg a szegényeknek a 25 százalékos bércsökkentést, 15 százalékos nyugdíjcsökkentést, a megszerzett jogok törlését és a munkanélküliséget ,,kínálták".

Általános sztrájk következik

,,Emlékeztetjük a kormány tagjait, hogy amikor a polgárok az éhhalál szélére kerülnek, joguk van felfalni vezetőiket. Ha képtelenek irányítani, távozzanak. Le a kormánnyal" — hangoztatta a tömeg előtt Bogdan Hossu, az Alfa Kartell szakszervezeti szövetség vezetője. Dumitru Costin, egy másik szakszervezeti vezető arra kérte az összegyűlteket, szavazzanak az általános sztrájkra, büntessék meg a hatalmat. Marius Petcu a nyilvánosság előtt összetépte a megszorító intézkedéseket tartalmazó, a Nemzetközi Valutaalapnak küldendő szándéknyilatkozatot és az erről szóló kormányhatározat-tervezetet.

A nagyobb rendbontások nélkül lezajlott megmozdulás végén a szakszervezeti vezetők újabb tiltakozásokat helyeztek kilátásba, azzal fenyegetőztek, hogy május 31-től általános sztrájkba lépnek, ismét összegyűlnek a kormánypalota előtti téren, és addig nem távoznak onnan, amíg a kormány le nem mond.

A kormány nem hátrál meg

Alig néhány perccel a felvonulás után ülésezett a kabinet. Emil Boc miniszterelnök azzal kezdte: felelősségvállalás révén fogadják el a megszorításokat tartalmazó törvénycsomagot. Mint mondta, a 6,8 százalékos államháztartási hiánycél tartása érdekében a kabinet törvénytervezetet dolgoz ki, ezt előbb a koalícióban tárgyalják meg, majd felelősséget vállalnak érte a parlamentben. Boc hozzátette: nem szakítják meg a párbeszédet a szakszervezetekkel és a munkaadókkal, de mindezt a lehető legrövidebb időn belül szeretnék megvalósítani, oly módon, hogy a megszorító intézkedéseket már júniustól alkalmazzák. Hírügynökségi források szerint a kabinet még a hét végéig elfogadja a tervezetet, és pünkösd után azonnal, május 25-én felelősséget vállalnak a jogszabályért. Amennyiben három napon belül nem nyújtanak be bizalmatlansági indítványt, a törvényt az államfőnek kell kihirdetnie, ezt követően érvénybe lép. Az ellenzéki pártok azonban már jelezték: bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kabinet ellen. Ennek elfogadása a kormány bukását jelentené.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-05-20: Közélet - Bokor Gábor:

Árvízkészültség Nagyborosnyón

Már csak centikkel az árvízvédelmi gátak teteje alatt zúdul alá a Kovászna-patakának vize Nagyborosnyó körzetében.
2010-05-20: Közélet - Hecser László:

Elpolitizált szemétkampány (Barót)

A baróti közélet szereplőinek kritikán aluli viselkedése és személyeskedése miatt elsikkadt A zöld offenzíva folytatódik! országos ökológiai és környezeti nevelési kampány hétfőn elért minden eredménye.