Most éppen Kézdivásárhelyen történt meg. Néhány részeg senkiházi — ismerjük ezt a fajtát, ezek, akik frusztrálva nőnek fel itt, a Székelyföldön — megvert pár magyar fiatalt Kézdivásárhelyen. Állítólag, mert magyarul beszéltek.
Ez időszakosan megtörténik Kolozsvárott, Csíkszeredában, Ungváron, Dunaszerdahelyen és Becskereken. Kézdivásárhely azért furcsa, mert ott a román azért mutogatni való látványosság, legalábbis azt hittük mostanig.
Mármost magyarul beszélő fiatalokat verni csúnya dolog, az összes létező bicska kinyílik az én zsebemben is ilyenkor.
Más kérdés a sajtó viszonyulása ehhez: hogy az amúgy magas ívben nemzetietlen és még a mélyrepülő nemzeti sajtó is egyöntetűen közli: ,,magyarverés" történt X. vagy Y. helységben.
Ezzel együtt — szándék nélkül! — táplál és sugall egy olyasfajta közvélekedést, hogy ha magyarul beszélsz, megvernek Kolozsvárott, Csíkszeredában, Ungváron, Dunaszerdahelyen és Becskereken. Holott erről szó sincs. Itt azért nem tartunk, hál’ istennek nem chucknorrisok és terminátorok birodalmában élünk.
Ezek az esetek vérlázító, bosszúért kiáltó történetek: de nem úzus. Ha minden utcai verekedést villahegyre vennénk, amitől Isten is őrizzen meg, Erdélyben például minden áldozat vagy az elkövető magyar, román, cigány vagy zsidó lenne. Holott többnyire ,,egyszerű" utcai verekedés, nem mintha az kellemes és helyeslendő lenne.
Pár évvel ezelőtt engem is leszúrt egy cigány Csíkszeredában, miközben Horthyt, Hitlert és Orbán Viktort szidta (nem vicc!!!), de eszem ágában sem állt ezt magyarszurkálásnak minősíteni. Összevarrtak, megvertük utána, az élet folyt tovább.
A történetek kapcsán nem kell túlpolitizálni az eseményeket. Mindössze gyakorlati kérdések maradnak fenn, azokra pedig egyszerű a válasz. Ha egy utcai verekedésben — legyen ez akár a magyar nyelvhasználat miatt, vagy mert nincs kalap — mi, magyarul beszélők nyerünk, akkor sima verekedés, ami pénzbüntetéssel jár. Ha megver a túlerő — mert rendszerint túlerőben támadnak ezek a véglények —: úgy igenis ez kell legyen a bíróságon az alap, ilyenkor nem az a vesztes, akinek monoklija van, hanem az, akit elítél a bíróság.
És elítélik, mert olyan-amilyen, de mégiscsak jogállamban élünk, és a támadó a bűnös.
A tanulság: hogy nem kell ettől megijedni. Nem kell elhinni a ,,magyarverések" mítoszát. Történnek esetek, persze: de ez legyen a rendőrség, súlyosabb esetben a diplomácia vagy politikai érdekvédelem dolga. Ha veszítünk.
Addig is vissza kell ütni. Mert azért többnyire mi nyerünk, csak ilyenkor nem szaladgálunk rendőrhöz, és ez maradjon is így.
