Húsz teljes napig fölöslegesen csépelték a szót a parlamenti pártok, szakszervezetek, munkáltatók, a kormánykoalíciót alkotó alakulatok, a végeredmény mit sem változott. Maradt a bölcs tengerész elképzelése, nyesnek, nyírnak, vágnak, fizetést, nyugdíjat, munkanélküli-segélyt, gyermeknevelési támogatást.
Mert bajba került, úgymond az ország, többet költünk, mint amennyit termelünk. Árnyaltabb elemzéssel Băsescu úr sem szolgált, néhány sarokszámmal dobálózott, osztott, szorzott, összeadott, s kopottabban, mint megszoktuk, minden marad a szakadék szélén. Kissé még vagdalkozott, üzent az IMF elnökének, üljön nyugton, mert van itthon ész, leszólta a passzív és ellenséges ellenzéket, felmutatta egy korrupt szakszervezeti elnök és egy minden hájjal megkent vámparancsnok fejét, s tisztázta, nem a miniszterek felelősek a mindent átszövő korrupcióért, hanem a köztisztviselők. És unalomig ismételgette: egyetlen út maradt a lejtőn.
Emil Bocnak és harcostársainak, Markó Bélának, Gabriel Opreának, Varujan Pambucciannak tegnap kora délután már csak azért kellett a nyilvánosság elé lépniük, hogy jelezzék, ők is valakik ezen a csinosan növekvő szemétdombon. Természetesen nem maradtak el a nagy szavak, sem a baj méreteinek ecsetelése, de annál többet nem állt módjukban közölni: 600 lejnél kevesebbet senki sem fog keresni (élnének meg ők belőle), érintetlenül hagyják a 350 lejes minimálnyugdíjat (amit ők találtak ki, s amivel felborították a nyugdíjrendszer korábbi viszonylagos egyensúlyát), s az elkövetkezőkben is — érdemük szerint — megkapják a szociális segélyt az arra rászorulók. Vitézségük jeleként ismét elmondták: a kormány természetesen vállalja a felelősséget: jövő héten a parlamentben. Azt nem állították, hogy később a Jó Isten előtt is.
Sok jóra e drasztikus megszorítások után sem számíthatunk — derült ki rögtön Mugur Isărescu jegybankelnök nyilatkozatából. A baj nagy, pénz egyre kevesebb, takarékoskodni kell, be kell hajtani az adókat, tovább csökkenteni a kiadásokat, és főképp beruházásra, gazdaságélénkítésre kell összpontosítani. Különben előbb-utóbb a most oly könnyedén elvetett adóemelést sem úszhatjuk meg. Az meg újabb húszszázalékos jövedelemcsökkentést jelent.
Nem csúszunk, zuhanunk a lejtőn.
A szakszervezetek a tehetetlen ember dühével sztrájkot kiáltottak. Május 31-én a tanügyiek kezdik, csatlakoznak hozzájuk a közalkalmazottak, vasutasok, metrósok. A végét nem látni.
