Mi, hol, mikor?

2010. május 29., szombat, Mi, hol, mikor?

Színház

* A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház I. L. Caragiale Karnebál című vígjátékát a nagyteremben ma 19 órától a Bródy Sándor-, a Né­meth László- és az Eugen Ionesco-bérleteseknek játssza (román feliratozással), minden elmaradt felnőttbérlet érvé­nyesíthető. Rendező: Alexandru Dabija.

* A sepsiszentgyörgyi M Stúdió vasárnap és hétfőn 19 órától a Lajtha László Stúdió­teremben bemutatja Molnár Ferenc Liliom című előadását.

* A sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház a stúdióteremben ma 19 órától előbemutatót, vasárnap 19 órá­tól bemutatót tart: Ernesto Caballero Auto című darabját Horaţiu Mihaiu rendezte.

Tánc

A Kovásznai Gyermekek Klubja szervezésében ma 10 órakor kezdődik a XI. Kovásznai Források Országos Néptánc- és Néphagyomány-fesztivál a művelődési ház szabadtéri színpadán.

Zene

* A sepsiszentgyörgyi stadionban felállított szabadtéri színpadon ma 21 órától Tom White és barátai koncerteznek.

* Kovásznán a Pastorala kamarakórus fennállásának 10. jubileumi rendezvényén ma 15 órától a központi református templomban a helyi kórusok találkoznak.

* A kézdivásárhelyi Vigadóban ma 10 órától VII. kórustalálkozó a kézdivásárhelyi Maassluis Nyugdíjasklub szervezésében.

* A kézdivásárhelyi sportcsarnokban ma 20 órától a bukaresti Voltaj rockegyüttes koncertezik. Előzenekar a Metropolis.

* A Bikmakk Kulturális Egyesület szervezésében ma 17 órakor kezdődnek a VII. Bikfalvi Reneszánsz Zenei Napok a Kerezsiék udvarán (rossz idő esetén a kultúrházban). Fellép a Plugor Sándor Művészeti Líceum Miniconsort együttese és a vonóskvartett. Vasárnap a 11 órai istentisztelet után a református templomban fellép a Snaps Vocal Band.

Gyermeknap

Kézdivásárhelyen a Bóbita játszóház szervezésében vasárnap a Turóczi Mózes Általános Iskola sporttermében és udvarán gyermeknapot tartanak. A program: 10 órától a Csupa csoda, a Meseerdő, a Talpalatnyi zöld rajzpályázatra, a Mesél az erdő és A mi mesénk meseíró pályázatra beérkezett több mint háromszáz munka kiállítása és díjazás, 11 órától Álld ki a hét próbát címmel szórakoztató, ügyességi versenyek gyermekeknek, családoknak (kúszó-mászó babaverseny, dalos játékok kicsiknek, babaringató, taposó motorosok versenye, kenguruugráló, aszfaltrajz, valamint folyamatosan óriás ,,pufi" kígyó, arcfestés, légvár, építőjátékok), tombola és sok meglepetés. A belépés ingyenes.

Huszártoborzó

A rendezvény vasárnapi programja: toborzó 8.30 órától Kézdimartonoson, 10 órától Ozsdolán, 11 órától Hilibben, 12 órától Gelencén, ahol a záróünnepély is lesz.

Hősök napja

A Vitézi Rend Háromszéki Székkapitánysága idén is május utolsó vasárnapján 12 órakor tartja a hősök napját a sepsiszentgyörgyi Hősök temetőjében az istentisztelet után. Minden érdeklődőt elvárnak egy szál virággal az I. világháborús obeliszknél.

Hitvilág

* Kézdivásárhely Református Egyházközsége vasárnap 18.30 órától tartja a Kálvin Központi Estek soros találkozóját a gyülekezeti imateremben Alkohol- és drogfüggőség témával. Meghívott: Adorján Kálmán, a Bonus Pastor Alapítvány munkatársa, aki a szenvedélybetegek gyógyításával kapcsolatos sokéves tapasztalatát osztja meg a jelenlevőkkel.

* A sepsiszentgyörgyi Krisztus Király-altemplomban tartják ma 9.30 órától a kerületi Háló-találkozót, mely a 18 órakor kezdődő szentmisével ér véget. A Hálót bemutatja Balogh György konzul, előadást tart Keresztes Zoltán miklósvári plébános, Márk Attila erdélyi daltulajdonos, műhelymunkák lesznek Puchard Zoltánnal, a Háló alapítójával, Hajdu Csenge népdalokat énekel. A gyermekeknek külön foglalkozást tartanak.

Röviden

Előadás. Sepsiszentgyörgyön az adventista imaházban (1918. December 1. út 5. szám) vasárnap 16 órától Alternatív gyógymódok — mítosz vagy valóság címmel tartanak előadást.

Bolhapiac. Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatalának sportirodája szervezésében ma 10 órától a városi sportcsarnokban hagyományos bolhapiac lesz. A belépés ingyenes.

Tanácsadás. Dr. Kerestély Péter Sepsiszentgyörgyön a Pro Nobis Egyesület székhá­zában (Grigore Bălan tábornok út 41. szám, 16-os tömbház, C bejárat, 1-es ajtó) minden hétfőn 10―13 óráig rákos betegeknek és hozzátartozóiknak tart tájékoztatót terápiás lehetőségekről. Érdeklődni a 0267 314 354-es és a 0757 352 541-es telefonon lehet.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1375
szavazógép
2010-05-28: Közélet - B. Kovács András:

Magánosítás honi módra

Ceauşescu — annyira torkig voltunk hivatalos kultuszával, hogy nevét két évtizedig leírni is nehezemre esett — annak idején képes volt vért sajtolni népéből, fűtés és áram nélkül hagyni milliókat, hogy teljes egészében törleszthesse képtelen határidőre országa tízmilliárd dolláros adósságát.
2010-05-29: Sport - :

Sport

Sportnapok, 2010
* Kis felvonulással, az Ida Aerobik bemutatójával, közös szaladással s Antal Árpádnak, Sepsiszentgyörgy polgármesterének a jelenlétében tegnap délelőtt megkezdődtek az idei Sportnapok. Több mint ötven program közül választhatnak az érdeklődők, és nem maradnak el a koncertek sem.