Ha bölöni falunapok, akkor In Memoriam Kósa Jenő horgászverseny. Nem volt ez másként idén sem, ugyanis az ,,Új" tónál negyedik alkalommal megrendezett horgászversennyel kezdődött a 2010-es bölöni falunapok péntek délután.
Másnap, szombaton a hivatalos megnyitó előtt folytatódott a horgászveseny, majd halászléfőző-versenyt is rendeztek. A horgász- és halászléfőző-verseny kiértékelését és díjazását követően előbb előadásokat láthattak az érdeklődők, aztán a bölöni Kék Virág együttes előadásában a legényavatót, majd a Parázs együttes, a Princess mazsorett és a Csala Kürtje fúvószenekar előadásai voltak terítéken. A záró nap tartogatta talán a háromnapos rendezvény legváltozatosabb programját. A délelőtti órákban lovas felvonulással indult a program, majd a futballpályán a lovasok ügyességi versenyen mérték össze tudásukat. A díszkertben előadások sora várta az érdeklődőket: a nagyajtai Áfonya és Vad Rózsa együttes után a bölöni óvodások léptek fel, majd az olaszteleki néptáncegyüttes után újra a Kék Virág együttes lépett színre, végül pedig favágó versenyt is láthattunk. Koncertek az utolsó napon is voltak, Szende és Kristóf Katalin fellépései után az est fénypontja a magyarországi Desperado együttes volt, majd tűzijáték zárta a bölöni falunapokat. (benkő)