A kilencedik TIFF

2010. június 1., kedd, Magazin

Jelenet Cristi Puiu filmjéből, amelynek főszerepét is ő maga játssza (balra)

Pénteken kezdődött és vasárnapig tart Kolozsváron a 9. Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).

A megnyitót Kolozsvár főterén, a Mátyás-szobor előtt tartották Fatih Akin Soul Kitchen című művével (amelyben Gryllus Dorka is játszik), és vasárnap a Republica moziban ér véget Andrei Ujică Autobiografia lui Nicolae Ceauşescu című provokatív dokumentumfilmjének vetítésével. A kettő között 240 filmet vetítenek le 47 országból tizenhárom helyszínen. Ebből három régi mozi, a többi alternatív helyszín (a Babeş—Bolyai Tudományegyetem auditóriuma, a Művé­szeti Mú­zeum udvara, bevásárlóközpontok mozitermei stb.). A román filmek napjain bemutatják többek között Cristi Puiu Aurora és Radu Muntean Marţi, după Crăciun című filmjét is, amellyel legutóbb Cannes-ban szerepeltek.

A fesztivál sztárvendége Wim Wenders német rendező-operatőr-forgatókönyvíró, az Európai Fimakadémia elnöke (1996 óta). A 65 éves rendező, az európai filmgyártás egyik kiemelkedő alakja, a német újhullám meghatározó egyénisége ma érkezik Kolozsvárra, és a fesztivál végéig ott lesz, a 3x3 szekció vetítésein vesz részt, és mesterkurzust is tart. Ma este vetítik Until the End of the World című, 1991-es filmjének több mint négy és fél órás rendezői (vágatlan) változatát.

A fesztivál fődíjáért tizenkét versenyfilm vetélkedik, a legtöbbet már díjaztak rangos fesztiválokon. Nincs köztük magyar film, van viszont két román alkotás: Răzvan Rădulescu és Melissa de RaafFelicia înainte de toate, Călin Peter Netzer Medalia de onoare, mindkettő 2009-es film. (p. m.)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1358
szavazógép
2010-06-01: Magazin - :

Románia bronzérmes az Eurovízión

Paula Seling és Ovidiu Cernăuţeanu ,,tüzes" produkciójával, a Playing with Fire (Tűzzel játszani) című számával harmadik helyezést ért el az 55. Eurovíziós Dalfesztiválon.
2010-06-01: Magazin - :

Rekordtömeg a sanghaji világkiállításon

A szaúdi pavilon
Napi félmillióra ugrott a hét végén a sanghaji világkiállítás látogatóinak száma, ami a május elsejei nyitás óta rekordnak számít; szükség volt extra biztonsági intézkedésekre, és voltak pavilonok, amelyek este 11 óráig meghosszabbították a nyitva tartást.