Az alkalmazottak harmada tüntetett Háromszéken

2010. június 1., kedd, Közélet

Háromszéken mintegy 9000 közalkalmazott tiltakozott tegnap valamilyen módon a kormány megszorító intézkedései ellen, ez az összes dolgozó közel egyharmadát jelenti — derült ki a szakszervezeti föderációk vezetőinek összesítéséből. Né­mely ágazatban az érdekvédelmiek nyomásgyakorlásra is panaszkodtak. Holnap délben tüntetést szerveznek a prefektúra előtt, legalább 1500 szakszervezeti tagra számítanak, de várják a nyugdíjasok és mások csatlakozását is.

A tanügyben, a helyi közigazgatásban dolgozók meghatározatlan időre léptek általános sztrájkba, egynapos munkabeszüntetést tartottak az egészségügyi alkalmazottak, ugyancsak egy napra függesztették fel a tevékenységet a pénzügyi hivataloknál, és fehér karszalaggal jelezték elégedetlenségüket mindazok, akiknek a törvény értelmében nem szabad megszakítaniuk a munkát, így a rendőrök egy része, a gyermekjogvédelmi igazgatóságnál dolgozók. Egynapos sztrájkkal fejezték ki szolidaritásukat a Háromszék Táncegyüttes, valamint az Andrei Mureşanu Színház alkalmazottjai.

Elvándorlás fenyeget az egészségügyben

A Fogolyán Kristóf Megyei Kórház mintegy száz alkalmazottja az udvarra vonult, az intézményben csak a sürgősségi eseteket látták el. Akadt is, aki ezt nem bírta megérteni, mintegy kéttucatnyi roma miatt a csendőrséget is kihívták, de aztán sikerült megnyugtatni a kedélyeket — fejtette ki Vasile Neagovici, a Sanitas szakszervezet elnöke. Az egészségügyben egyébként mától már a megszokott módon folyik az ellátás, a szakszervezet azonban az általános sztrájk kirobbantására készül, gyűjtik is az aláírásokat az akcióra. Mint mondta, első ízben tapasztalták, hogy az egészségügyben dolgozókra helyenként nyomást próbáltak gyakorolni, ilyen esetekben készek bűnvádi panaszt emelni az illetők ellen. Szerinte az egészségügyi alkalmazottak bérének csökkentése az ágazatban dolgozók elvándorlását okozza, egyre több orvos és asszisztens fontolgatja, hogy inkább külföldön néz megélhetés után. Az üdülő- és kezelési jegyek megvonása pedig Kovászna fürdővárost érintheti igen érzékenyen, a vendégek jelentős része ugyanis ebből a körből került ki — figyelmeztetett.

A tanügyi törvény ellen is

Nagy Gábor szakszervezeti elnökként semmit nem ró fel azoknak, akik részt vettek az érettségi vizsgán. A pedagógusok nem csak a bércsökkentés ellen tiltakoznak, hanem az új tanügyi törvény ellen is, mely megszünteti a rendszeren belüli címzetességet, és túl nagy hatalmat biztosít az alkalmazások terén az igazgatóknak.

A polgármesterek is sztrájkolnának

Ferencz Tibor, a helyi közigazgatásban dolgozó köztisztviselőket és szerződéses személyzetet tömörítő szakszervezet vezetője szerint Háromszéken mintegy ezer polgármesteri hivatalban, alárendelt intézményekben, megyei tanácsnál dolgozó függesztette fel a tevékenységet meghatározatlan időre. Példaként említette, hogy a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalnál 850—900 lej az átlagfizetés, de akad olyan felsőfokú végzettségű alkalmazott, aki 644 lejt visz haza. Leszögezte: az intézményvezetők részéről nem tapasztaltak nyomást, sőt, akadt polgármester, aki maga is csatlakozni szeretett volna a tiltakozáshoz.

Megfélemlítés, manipuláció

Megfélemlítésre, manipulációra, fásultságra alapoz a kormány — vélekedett Bong Vilmos, az Alfa Kartell helyi elnöke. Nem intézményvezetői, hanem a nagyobbik kormánypárt részéről érkező nyomásra panaszkodott Foof Ervin, a pénzügyi hivatal alkalmazottjait tömörítő szakszervezet vezetője. A szakszervezetek szerint jelenleg politikai és gazdasági katasztrófa uralkodik.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1381
szavazógép
2010-06-01: Közélet - :

Sztrájkhullám az országban

A korábban beharangozott számokhoz képest kevesebben, de még így is több százezer közalkalmazott sztrájkolt tegnap országszerte a megszorító intézkedések ellen.
2010-06-01: Közélet - Fekete Réka:

Kényszervakáción a diákok (Sztrájkhullám Háromszéken)

Sorukra várnak az érettségizők
A társadalom lábtörlőivé váltunk, az oktatási törvényből alapvető jogaink tűntek el az új tervezet szerint, a jogszabály közvitája pedig bohóckodás volt, semmilyen javaslatunkat nem vették figyelembe, most pedig a fizetésünk negyedét is elveszik — summázta kérdésünkre a tiltakozások okát Ilyés Andrea sepsiszentgyörgyi tanár.