A Nemzeti Összetartozás Napja

2010. június 1., kedd, Világfigyelő

A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította az Országgyűlés a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét. A javaslatra 302-en szavaztak igennel, míg 55 képviselő nemmel voksolt és 12 tartózkodott.

A Fidesz és KDNP mellett igennel szavazott a Jobbik, illetve egy MSZP-s (Juhász Ferenc) és egy LMP-s (Schiffer András) képviselő. Az MSZP-ből 55-en a nem gombot nyomták meg. A Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvénnyel az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ,,a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme". Az Országgyűlés döntött arról is, hogy a törvény sürgős kihirdetését kéri a köztársasági elnöktől. A Jobbik reméli, hogy nem egyszeri, szimbolikus gesztus a trianoni emléknap törvénybe iktatása, és a következő években a kormány mindent megtesz azért, hogy a törvényt tartalommal is megtöltse. Gyöngyösi Márton, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának jobbikos alelnöke elmondta: a törvény elfogadása pártjának óriási nagy siker, a Jobbik programjából egy újabb pont teljesült, hiszen már 2002 óta szorgalmazzák a jogszabály elfogadását. Hangsú­lyozta: szeretnék, ha a nevelésben és az oktatásban is érvényesülne az az elv, miszerint összetartozást vállalnak a határon túli magyarsággal, és a nemzet egységét demonstrálják.

Gasparovic: Szlovákia számára Trianon történelmi jelentőségű

Szlovákia számára történelmi jelentőségű a trianoni békeszerződés — állítja Ivan Gasparovic szlovák államfő a dokumentum aláírásának 90. évfordulója alkalmával kiadott nyilatkozatában. ,,Az első olyan dokumentumról van szó, amely összhangban a nemzetközi joggal kinyilvánította a szlovákok akaratát egy új közigazgatási egységben való életre, mely közigazgatási egység történelmileg, földrajzilag és jogilag is kivált a megszűnt Ausztria-Magyarországból" — olvasható a nyilatkozatban. Az államfő leszögezi: a trianoni szerződés ,,az önálló Szlovák Köztársaság és a stabil, békés Közép-Európa építésének egyik legjelentősebb történelmi pillére".

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1383
szavazógép
2010-06-01: Közélet - Kuti János:

Kezdjünk el spórolni! (A múlt hét)

Közismert, az állam a legrosszabb gazda. Nem elég, hogy rosszul gazdálkodik, de ráadásul rajtunk akar spórolni. Viszont van, amiben a mindenkori kormányaink jók.
2010-06-01: Világfigyelő - :

A kettős állampolgárság...

Sólyom László köztársasági elnök aláírta a magyar állampolgárságról szóló törvényt, amely alapján a határon túli magyarok kedvezményesen szerezhetik meg a magyar állampolgárságot — közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal.