Maximált fizetések az állami cégvezetőknek

2010. június 2., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Az új magyar kormány arra készül, hogy az állami cégvezetők fizetését maximálja — közölte Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára (képünkön) az MTV A szólás szabadsága című műsorában.

Varga Mihály szerint az elmúlt években a monetáris tanács több rossz döntést hozott, hozzájárult a gazdaságpolitika hibáihoz. Be kell tartani a jogszabályokat, szerencsés volna, ha ennek a vitának a végére úgy kerülne pont, hogy a monetáris tanács tagjai, a jegybank vezetése személyes döntést hoz — válaszolta arra a kérdésre, hogy egyetért-e Matolcsy Györggyel, aki szerint nemcsak Simor Andrásnak, hanem a monetáris tanácsnak is fel kellene állnia székéből.

A nehéz helyzetbe került devizahitelesek megsegítése kapcsán azt mondta: bízik abban, hogy a kormány június közepére, végére elkészíti az ezzel kapcsolatos javaslatát. Úgy vélekedett: az év végén remélhetőleg tudnak időpontot mondani. Meggyőződése, hogy Magyarország számára az euró védettséget és gazdasági növekedést tudna jelenteni. Azzal kapcsolatban, hogy egy, a Fidesz által kezdeményezett törvénymódosítással megszűnne az állami cégvezetők fizetésének kétmillió forintban való maximálása, azt mondta: ez átmeneti lépés, átlátható és világos szabályrendszer kell. Az állami többségű vállalatokat irányító cégvezetők fizetését moderálni kell, itt nem a piaci viszonyoknak kell érvényesülniük. ,,Arra készülünk, hogy olyan szabályok jöjjenek létre, amelyek mindenki számára nyilvánossá teszik, egy ilyen poszton ki mennyit keres" — fogalmazott. Arra a kérdésre, hogy meghatároznak-e egy keresetmaximumot, a Miniszterelnökség vezetője azt válaszolta: nagy valószínűséggel igen. (MTI)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2010-06-02: Pénz, piac, vállalkozás - :

A biomassza vonzóbb befektetés a szélnél (Megújuló energiák)

A KPMG Powering Ahead, 2010 című éves nemzetközi felméréséből kiderül, hogy a világ megújulóenergia-szektorában mely piacok számítanak a 2010—2011-es időszak legnépszerűbb befektetési célpontjainak vállalatfúziós és felvásárlási (M & A) lehetőségek szempontjából.
2010-06-02: Pénz, piac, vállalkozás - :

Hírbörze

Feltörekvő India
A feldolgozóipar szárnyalása 7,4 százalékos gazdasági növekedéshez segítette Indiát a márciussal végződött pénzügyi évben. Az utolsó negyedévben 8,6 százalékos volt a növekedés, nyolc negyedév óta a legnagyobb. Ebben az időszakban 16,3 százalékkal emelkedett a feldolgozóipar teljesítménye. A rendkívüli növekedés magas inflációval párosul, nem utolsósorban a nagy belső kereslet miatt, amelyet a válság sem tudott számottevően csökkenteni. Az átlagos GDP-növekedés 8,8 százalék volt Indiában 2003—2008 között, a 2009-ben végződött pénzügyi évben a válság következtében viszont ,,csak" 6,7 százalékot tett ki.