Toleranciamenetet szerveznek Pozsonyban

2010. június 2., szerda, Világfigyelő

Toleranciamenetet tartanak Pozsonyban jövő kedden. A menet egyik fő célja, hogy felhívják a figyelmet a szlovák―magyar megbékélés szükségességére.

Petőcz Kálmán, a somorjai Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának szóvivője elmondta, hogy a menet június 8-án délután fél 5-kor indul a pozsonyi Medikus kertben található Petőfi-szobortól, és a Szlovák Nemzeti Színház előtt álló Stefánik-szobornál ér véget. A rendezvényen rövid kulturális programot is tartanak, és civilek is felszólalnak. A szervezők célja, hogy kifejezzék igényüket egy toleráns társadalom iránt, ahol a kölcsönös megértés és a másik tisztelete uralkodik. Tekintettel a jelenlegi helyzetre, különös hangsúlyt kap a szlovák―magyar feszültség. Petőcz szerint szükség van a megbékélésre, a párbeszédre, a kedélyek megnyugtatására, és a menet egyben az együvé tartozást is jelképezi majd. Hozzátette, több szlovák civil szervezetből is jelezték, hogy részt vesznek a menet lebonyolításában.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-06-02: Világfigyelő - :

Trianon-emlékművet állít az SNS (Szlovák válasz a nemzeti összetartozás napjára)

Trianon-emlékművet állít fel Révkomáromban, a szlovák―magyar határon a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a szerződés aláírásának 90. évfordulója alkalmával. ,,Megmutatjuk a magyaroknak, hogy hol az államhatár" ― jelentette ki Ján Slota, a párt elnöke tegnapi pozsonyi sajtóértekezletén.
2010-06-02: Világfigyelő - :

Izrael nem kér bocsánatot (A gázai segélyflottilla megtámadása)

Izrael szerint semmi nem indokolja a bocsánatkérést a Gázai övezetbe önkénteseket és segélyt szállító flottilla hétfői megtámadásával kapcsolatban. ,,Nem kell elnézést kérnünk azért, mert megvédtük magunkat" ― mondta Danni Ajalon izraeli külügyminiszter-helyettes tegnap.