Folytatódik a tanügyi sztrájkTanítanak, de tiltakoznak is

2010. június 3., csütörtök, Közélet

Folytatódik a tanügyi sztrájk, a tanárok nem vesznek részt az országos vizsgákon, nem írnak be jegyeket a naplóba, nem zárják le a félévet — közölte tegnap este a négy oktatási szakszervezeti föderáció, miután délig még arról szóltak a hírek, hogy felfüggesztik a munkabeszüntetést a tanügyiek.

Háromszéken ma bemennek a tanárok az iskolába, tanítás is folyik, ha ott lesznek a diákok, de főként konzultálnak a pedagógusokkal, hogy „tűzön-vízen át" vállalják-e a tanév befagyasztását a naplók le nem zárása révén — közölte tegnap este lapunk kérdésére Nagy Gábor szakszervezeti vezető.

A sztrájk felfüggesztését délelőtt Bogdan Hossu, az Alfa Kartell föderáció elnöke jelentette be, ehhez a tömbhöz két tanügyi szakszervezeti szövetség tartozik. Ezt követően azonban mindkét érintett szövetség, az Alma Mater és az Országos Tanügyi Szövetség közölte: csak akkor függesztik fel a tiltakozást, ha a szakszervezeti tagok úgy döntenek. Amikor már úgy tűnt, mától ismét a megszokott mederben folyik a tanítás, a négy oktatási szakszervezeti szövetség este közös közleményt adott ki, amelyben leszögezték: folytatják a sztrájkot.

A hír azonban későn érkezett, ezért Háromszéken előreláthatólag ma minden tanár bemegy az iskolába. A tanítás mellett azonban a konzultációról szól a nap: minden egyes pedagógust megkérdeznek, vállalja-e, hogy nem ímmel-ámmal, hanem határozottan részt vesz a tiltakozásban, és nem zárja le a naplókat — magyarázta Nagy Gábor. Az eredményeket holnap összesítik, ezért előreláthatólag holnap csak felügyelet lesz a háromszéki iskolákban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-06-03: Máról holnapra - Simó Erzsébet:

Az RMDSZ-es buzgómócsing

A képviselőház munkaügyi bizottságában e héten is a nyugdíjtörvény-tervezettel piszmogtak. Bár kezdetben csigalassúsággal haladt a vita, tegnapra felgyorsultak a honatyák, sikeresen túljutottak mind a 201 cikkelyen.
2010-06-03: Közélet - Farkas Réka:

Nem lesz gond a gyógyszerekkel

Háromszéken nem lesz fennakadás a gyógyszerellátásban — ígéri az Egészségügyi Biztosítópénztár eddigi igazgatója, Ghiţă Drăgoiu, tartoznak ugyan a gyógyszertáraknak, de ezek az adósságok, körülbelül 4,5 millió euró értékben, határidőben vannak.