Ilja próféta – részlet az előadásból
Példátlan mértékű vihart kavart a Sepsiszentgyörgy iránt érdeklődők körében a Tamási Áron Színház fenntartója, a helyi önkormányzat szakbizottságának döntése, amely nem nyilvánította meghosszabbíthatónak az intézmény igazgatója, Bocsárdi László megbízatását.
A perverz módon ,,majdnem" 8,92-es átlag minden bizonnyal beköltözik a népnyelvbe mint a tendenciózusság, a ,,tartozások" rendezése, a személyes érdekek előtérbe helyezésének szinonimája. Így (is) gazdagodik a nyelvünk.
De velünk — polgárokkal, színházlátogatókkal, a kultúra iránt érdeklődőkkel, egyáltalán: a várossal — mi lesz? Mert igazából ez a kérdés. Bocsárdi László művészi kvalitásait nem vagyok hivatott minősíteni, a szakmai elismerések megteszik mindannyiunk helyett. Intézményvezetői tudását is csak kevesen ismerhetik, hiszen a színház amúgy sem klasszikusan profitorientált vállalkozás, amelynek eredményességét menedzserképző szemináriumokon szerzett ismeretek irányítják jól bevált szabályok szerint.
Amit tudunk: Sepsiszentgyörgy színháza Kolozsvár mellett — na jó, némileg mögötte — a romániai magyar színjátszás fellegvárává nőtte ki magát, ahol referencia-előadások születtek, ahonnan különleges szellemiséggel és eszköztárral rendelkező színészek rajzottak szét, és váltak különböző társulatok meghatározó alakjaivá. És amit még tudunk, vagy inkább csak sejtettünk: a szellemi erőfeszítéstől irtózó vagy arra képtelen középszer számára folyamatos botránykő volt ez a színház. Pusztán azért, mert járta a maga többnyire öntörvényű útját. Tette ezt annak pontos tudatában, hogy az ellenzők és értetlenkedők rendszerint sokkal hangosabb kórusa közepette is kialakul egy másik harmónia, felnő egy másik színházlátogató generáció, amely hajlandó és képes alkotó, továbbvivő, empatikus részvételre. Csak ki kell tudni várni.
Hogy közben hiányzott a minimális diplomáciai késztetés, a városképépítés alacsonyabb igényszintű megmozdulásaiba való betagolódás? Hiba volt, lehetne kapásból rávágni, de csak részben volna igaz. Legfeljebb ahhoz lett volna elegendő, hogy elodázza a leszámolás pillanatát. Bocsárdi László 8,92-jével veszélyes módszerek villannak fel fenyegetően, amelyek ellenszenvesen, de ismerősen köszönnek vissza közéletünk más területeiről. A klientúraépítés, a szervilizmus munkaköri kötelességként való kategorizálása, az ,,egyszer majd kérünk valamit öntől" típusú zsarolás intézményesítésének kísérlete kezdődött el.
Bocsárdi Lászlót ne féltsük. Magunkat annál inkább.
