Az összetartozás emlékműve

2010. június 5., szombat, Közélet

Rendkívüli módon, a Szózat eléneklésével vette kezdetét Kovásznán, a vajnafalvi református templom előtt felállított Trianon-emlékmű tegnapi leleplezése. Nem ünnepély az esemény, 90 év fájdalmát újból le kell nyelni, de nem szabad feledni. Ezért kerülhet az emlékműre csak nefelejcs — hangzott el Kovács Gábor esperes ünnepi beszédében.

A családias, meghitt eseményen több mint ötven kovásznai és távolabbról érkezett vendég jelent meg, igazolva az esperes beszédét: ha összegyűl két-három magyar, akkor együtt örül, együtt sír.

Az emlékművet kopjafa és sziklatömb alkotja. Előbbi a felfelé törő székelységet jelképezi, az öt darabra zúzott, majd ismét összerakott szikla az egykor hasadónak tűnő, de most egyre inkább összetartó Nagy-Magyarországot jelképezi — mondta Bukovinszky Cs. Miklós lelkipásztor, hangsúlyozva: az emlékművet Isten kegyelméből különös helyen, a keleti végek legkeletibb végén építhették meg.

A leleplezés mozzanata Fábián Márta asszonyra és Ferencz Botond presbiterre hárult.

Az emlékműállítás ötlete Ferencz Botond presbitertől, az MPP kovásznai és orbaiszéki elnökétől származik. Ezt karolta fel a vajnafalvi református egyházközösség, és adott helyet a templomkertben, mintegy sugallva, hogy itt a politikai megosztottságnak nincs helye. Az emlékmű közösségi adakozásból valósult meg, a sziklatömböt Nyáguly Vilmos mikóújfalusi polgármester adományozta, a kopjafa Ferencz Botond alkotása.

Az avatás ideje alatt a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai álltak őrséget, a Kovásznai Református Férfikórus dala kísérte az eseményt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1370
szavazógép
2010-06-05: Máról holnapra - Farkas Réka:

Félresöpört érték

Hatalomra került emberek könnyen megmámorosodnak, és hamar elhiszik, mindenhez értenek. Úgy tűnik, ebbe a csapdába esett Antal Árpád polgármesterünk is, s ennek jegyében indított támadást a Tamási Áron Színház vezetése ellen.
2010-06-05: Közélet - Szekeres Attila:

Nemzeti autonómiát! (Trianon-nap Háromszéken)

Nem ünnepelni, hanem emlékezni gyűltünk össze — hangsúlyozta Kádár Gyula sepsiszentgyörgyi történész, a Törté­nelmi Magazin folyóirat kiadója, szerkesztője a nemzeti összetartozás napján a megyeszékhelyi Erzsébet parkban, a volt Országzászló helyén, ahova néhány száz emlékező gyűlt össze, többen nemzeti, árpádsávos vagy székely zászlóval tegnap délután fél hat után két perccel, a trianoni diktátum 90. évfordulóján, amikor Háromszék-szerte megkondultak a római katolikus és protestáns templomok harangjai.