PeriszkópGondolkodjunk

2010. június 7., hétfő, Sport

Míg mi itthon a KSE-napok és a Szentgyörgyi Sportnapok kavalkádjában mozogtunk, az Európai Olimpiai Bizottság (röviden EOC) Málta fővárosában, Valettán az Európai Játékok ötletét boncolgatta.

Az EOC elnöke, Patrick Hickey két fontos tényre hívta fel a figyelmet, elsőként arra a kihívásra mutatott rá, mely Európa előtt áll. Abból indult ki, hogy Európa eredményei alapján a nemzetközi sportlista vezetője. Nos, ezt a pozíciót a kontinens 49 tagországának az egyre fokozódó anyagi és társadalmi problémák közepette is meg kell őriznie. Hogyan? Ha körbenézünk a nagyvilágban, azt látjuk, hogy az Európát körülvevő kontinensek mindenike rendelkezik saját, több sportágat érintő sportversennyel, más szóval fogalmazva játékokkal, hogy csak a legnagyobbat említsük, lásd az Ázsiai Játékokat. A nagy sportrendezvények palettájáról hiányzik az Európai Játékok.

Lépni kell tehát. Ezért az EOC első lépéseként úgynevezett megvalósíthatósági bizottságot állított fel, melynek feladata lesz megvizsgálni az Európai Játékok megrendezésének lehetőségét.

Reménykedhetünk tehát egy újabb rangos sportrendezvény életre hívásában.

Rangos sportrendezvény... És ekkor beugrottak a bennünk még friss emlékekkel élő KSE-napok és a Szentgyörgyi Sportnapok rendezvényei. Jó volt, szép volt mindkettő, de... A rendezőknek el kellene gondolkodniuk azon, hogyan lehetne rangosabbá, színvonalasabbá tenni ezeket. Olyanokká, melyek valóban vonzóak legyenek, melyek megmozgassák, azaz motiválják valamilyen szinten, valamilyen mértékben a sportolókat, az egyesületeket, s lehetőleg oly mértékben, hogy ne csak a rendezvények előtt egy-két héttel, hanem egész éven át készüljenek a Napokra. Gondolkodjunk, van időnk bőven, hiszen egy kerek év áll előttünk.

(nagymohai)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1413
szavazógép
2010-06-07: Sport - :

Célegyenesben a Tipp-vb

Már csak szűk három nap maradt, hogy postára adják tippjeiket a június 11-én kezdődő labdarúgó-világbajnokság csoportmérkőzéseire.
2010-06-07: Sport - Tibodi Ferenc:

Mont Blanc másodszor (Hegymászás)

Egy évvel korábban Bartalis Szabolcs és Szőcs Csutka Levente vett részt a Mont Blanc kezdőknek expedíción, amelyre augusztus 15. és 23. között került sor
,,Újraindul a Székelyek a magasban expedíciósorozat második, Alpok expedíciója, amely, akárcsak tavaly, idén is kezdőknek szól. Az Alpin Sport Egyesület és a Régió Rádió által szervezett esemény jó lehetőség arra, hogy akárki részt vegyen egy életre szóló élményt biztosító magashegyi túrán.