Mivel játszott nagyapánk?

2010. június 7., hétfő, Közélet

Közel háromszáz, saját kezűleg készített játékkal neveztek a nagyborosnyói és ide tartozó falvak iskolásai és óvodásai a Mivel játszott nagyapánk? népijáték-kiállításra.

Fakard, rongybaba, szekér, farepülő, talicska — csak hangyányi része az ötletes játékoknak.

Nagy Dalma könyvtáros, ötletgazda elmondta: a kiállítás célja megmutatni, hogy az internet, számítógép mellett sok olyan lehetőség van, mely igazi kikapcsolódást nyújthat kicsinek és nagynak egyaránt. A zsűri szerint legjobbnak bizonyult óvodás kategóriában Szakács Szilárd Faszekér és kellékei, az iskolásoknál pedig Majlát Annamária Ágyas rongybaba című alkotása.

A rendezvény folytatásaként ősszel színjátszásban mérik össze tudásukat a gyerekek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-06-07: Máról holnapra - Farcádi Botond:

Képviselők vagy pártkatonák?

Amint az várható volt, a kormány hajthatatlannak bizonyult, semmilyen módosítást nem fogadott el a megszorításokat tartalmazó törvénytervezetekhez. Szombaton még felröppent a hír, hogy a nyugdíjcsökkentésről csak-csak lemondanak, a remény azonban hamar szertefoszlott, estére már hivatalosan is bejelentették: marad minden a régiben, a jól ismert intézkedéseket tartalmazó dokumentumokért vállal ma felelősséget a kabinet a parlamentben.
2010-06-07: Közélet - Váry O. Péter:

Sepsiszentgyörgyön megnyílt a strand

Hivatalosan már június 1-jétől látogatható a sepsiszentgyörgyi strand, persze, amilyen idő a múlt hét elején volt, nem tolongtak a nyitott medencében hűsölni vágyók.