A hétvége hírei

2010. június 7., hétfő, Közélet

Markó Béla a kormányzati részvétel fontosságáról

Markó Béla szerint a magyar nemzeti kisebbségek pártjai képviselőinek részvétele a román vagy (korábban) a szlovák kormányban kedvező hatású nemcsak a többség és a kisebbség, hanem az illető ország és Magyarország viszonyára is — erről beszélt a szövetség elnöke Pozsonyban azt követően, hogy tárgyalásokat folytatott vendéglátójával, Csáky Pállal, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnökével.

Csáky szerint Románia és Szerbia kisebbségi politikája példa lehetne Szlovákia számára. ,,Románia, de Szerbia üzenete is a következő lehetne: ne szorítsátok ki a kisebbségeket a soknemzetiségű társadalomból" — szögezte le az MKP elnöke. ,,Azt az energiát, amelyet Szlovákiában a nem egészen helyesen a szlovák—magyar politikai küzdelemre fordítanak, pozitív célokra kellene kihasználni" — húzta alá a politikus. Markó szerint a magyar állampolgársági törvény módosítása, amely megkönnyítette a határon túli magyarok kettős állampolgárságát, Romániában nem okozott semmiféle problémát, mert Bukarest is hasonlóan jár el a moldovai románok esetében. Markó Béla a hét végén az MKP választási rendezvényein vett részt a Felvidéken.

Nemzeti tanácsokat választanak Szerbiában

Tegnap urnához hívták tizenhat szerbiai nemzeti kisebbség több mint 430 000 tagját, köztük csaknem 140 000 magyart, hogy megválasszák a kulturális autonómia legfontosabb szerveit, a nemzeti tanácsokat. A vasárnapi voksolás után megalakuló ,,miniparlamentek", amelyek létszáma az adott kisebbség létszámától függően legalább 15, legfeljebb 35 fő — a Magyar Nemzeti Tanács 35 tagú lesz —, a tavaly elfogadott új törvény szerint széles körű javaslattételi és véleményezési joggal bír, de esetenként önállóan is dönthet az adott kisebbség kulturális és oktatási ügyeiben, valamint az anyanyelvi tájékoztatás és a nyelvhasználat kérdéseiben. A nemzeti tanácsok, így a Magyar Nemzeti Tanács többek között iskolákat, diákotthonokat alapíthat, előzetes jóváhagyása kell a magyar nyelven (is) oktató iskolák igazgatóinak megválasztásához, beleszólása lesz abba, milyen magyar nyelvű tankönyvekből folyjon a tanítás. Emellett a magyar kultúra szempontjából kiemelt jelentőségűvé nyilváníthat ingó és ingatlan javakat, magyar nyelvű újságot, rádiót, tévét alapíthat, és meghatározhatja egy település magyar elnevezését, ha az adott településen a magyar nyelv hivatalos használatban van. Az emberjogi és kisebbségügyi minisztérium szerdán hirdeti ki a választások hivatalos eredményét.

A kormány tartani akarja a hiánycélt

Varga Mihály, a Miniszterelnökség államtitkára szerint konszolidált a magyar gazdaság helyzete, és a kormány tartani akarja a 3,8 százalékos hiánycélt, de a 2010-es költségvetés több adata nagyságrenddel eltér a valóságtól, ezért azonnali intézkedésekre van szükség. A gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentését ismertetve Varga Mihály szombaton azt mondta: nem érte őket meglepetés, az előző kormány sokkal rosszabb helyzetet hagyott örökül, mint amit arról kommunikált. Leszögezte: a 2010-es költségvetésnek nem sok köze van a valósághoz, a büdzsében számos súlyos valótlanság, trükk szerepel. Ezért — tette hozzá — azonnali, sürgős beavatkozásra van szükség; a hét végén a kormány rendkívüli ülésen dolgozza ki az akciótervet, hogy az idei évre tervezett 3,8 százalékos hiánycélt tartani lehessen. Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke szerint a Fidesz megbukott hitelességből, amikor Varga Mihály, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szombaton kénytelen volt visszavonulót fújni és mindent visszavonni, amit eddig a kormánypárt állított vagy ígért. A Jobbik meg úgy látja: a Fidesz politikusainak az állam gazdasági helyzetére tett megállapításai arra szolgálnak, hogy kihátráljanak olyan ígéreteik mögül, mint például az adócsökkentés.

Egyedül kormányoznának a liberálisok

A Nemzeti Liberális Párt hajlandó lenne a kormányzásra, ha a Demokrata Liberális Párt megbukik a bizalmatlanasági indítványon, de egymagában szeretne kormányt alakítani a párt, hogy saját krízisellenes intézkedéseiket életbe léptethessék — jelentette ki Crin Antonescu. A pártelnök egyúttal arra figyelmeztette a liberális képviselőket és szenátorokat, vegyenek részt a bizalmatlansági indítvány szavazásán, a hiányzókat kizárja a pártból.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1381
szavazógép
2010-06-07: Közélet - Váry O. Péter:

Uszoda helyett tenisz- és fallabdapályák

Felbontotta a sepsiszentgyörgyi önkormányzat az Országos Beruhá­zási Alappal a Vadász utcában fedett uszoda építésére kötött szerződését, a telket még tavaly az alap rendelkezésére bocsátották, de az építkezéshez azóta sem fogtak hozzá — és most már úgy tűnik, nem is fognak, a kormány bizonytalan ideig felmondta az uszodák és korcsolyapályák építését, az Országos Beruházási Alapot is fel akarják számolni.
2010-06-07: Közélet - :

A Tipp-vb díjai

Már csak napok választanak el az idei labdarúgó-világbajnokság rajtjától. Székelyföld minden idők legnagyobb nyereményeivel kecsegtető játékának, a Régió Rádió és a Háromszék napilap közös tippversenyének fődíja egy nagy képernyős LCD televízió (4000 lej), amelyet a világbajnokság legvégén az összetett verseny nyertese vihet haza.