Pusztít az ár Magyarországon

2010. június 8., kedd, Világfigyelő

A május közepén lezajlott áradások után újra kétségbeejtő a helyzet Észak-Magyarországon. Edelényben átszakította a gátat az ár, de a Bódva mellett árad a Sajó, a Hernád, az Ipoly és a Duna is, házak omlottak össze, ezreket kellett kitelepíteni, egész falvakat lepett el a víz.

Tegnap délután továbbra is Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legsúlyosabb az árvízi helyzet, már csaknem négyezer embert kellett kitelepíteni. Este mintegy kilencven olyan házról tudtak a szakemberek, amely az áradások miatt dőlt össze. Délelőtt a Miskolchoz közeli Felsőzsolcára látogatott Sólyom László köztársasági elnök, aki dicsérte az árvíz közben tapasztalható összefogást, ugyanakkor úgy vélte: a polgármestereket ki kellene képezni az árvízi védekezésre.

Késő délután tetőzött az árvíz a Duna-kanyarban; Verőcén estig egyetlen házat sem öntött el az ár, Kismaroson és Nagymaroson azonban már több épületet elárasztott a Duna vize. A kismarosi polgármester elmondta, hogy a településen egy sokéves tapasztalat alapján kialakult, jól működő terv szerint dolgoznak, amelynek lényege, hogy úgy rakják a gátakat, hogy néhány ház feladásával megvédjék a többit. Nagymaroson bizakodóak: bár a tetőzés napja kritikusnak számít, eddig nem történt komolyabb baj, remélik, hogy a gátak bírják a nyomást, és kitartanak — mondta Petrovics László polgármester. Hozzátette, a víz csak a közvetlenül a parton álló házakat öntötte el, kitelepítésekre nem volt szükség, de ez csak két-három centin múlt.

A Duna várhatóan éjszaka tetőzik a fővárosnál. Visszahúzódott medrébe a Bőnyt és Mezőörsöt az elmúlt napokban fenyegető Cuhai-Bakony-ér. Az országos tiszti főorvos arra figyelmeztetett, hogy a fertőzésveszély miatt nem szabad fürödni a megáradt vizekben, még az egyébként kijelölt fürdőhelyeken sem.

Rendkívüli tanévzárást javasol Borsodban az oktatási államtitkár. Hoffmann Rózsa felkérte az árvíz sújtotta borsodi települések jegyzőit, hogy hirdessenek rendkívüli szünetet, és ezzel zárják le az idei tanévet ott, ahol a legkritikusabb a helyzet. Az elmaradt tananyagot a szeptemberben kezdődő új tanévben pótolják az iskolák.

Sólyom László köztársasági elnök hétfő délelőtt Felsőzsolcán mérte fel az árvízkárokat. Tragikusnak nevezte a látványt, de elismerésre méltónak az összefogást. Elmondta, a beszámolókból azt szűrte le, hogy a bajban nagy az összefogás, és a védekezés sikeres volt, annak ellenére, hogy a falut elöntötte a Sajó. Úgy fogalmazott: csak elismerés jár a katasztrófavédelemnek, a honvédségnek, a polgári védelemnek és azoknak a civileknek, akik másokon is segítettek.

Zsákokkal segít Románia

Románia több mint 166 000 euró értékben küld vissza nem térítendő gyorssegélyt Magyarországnak — jelentette be Borbély László környezetvédelmi és erdészeti miniszter a tegnapi kormányülést követően. Az árvíz sújtotta Magyarország támogatását kezdeményező Borbély László elmondta: az első gyorssegélyt május 30-án hagyták jóvá, akkor 200 000 homokzsák küldéséről döntöttek, azóta azonban Magyarország helyzete súlyosabbá vált. A hétfői kormányülésen további 300 000 zsák adományozásáról fogadtak el határozatot, a homokzsákok a Román Vízügyi Hatóság tartalékalapjából származnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-06-08: Riport - Sylvester Lajos:

Okos vadász nem iszik előre a medve bőrére (Vadgazdálkodás Háromszéken, 3.) — Beszélgetés Sárkány Árpád mérnökkel, az Országos Vadászati Tanács tagjával, a bécsi Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács alelnökével

Kelet-európai „medvelesen"
Sárkány Árpád: 1990-ben, a romániai fordulat évében túlszaporodott medveállományt örököltünk. Ez az állomány a változás után megcsappant, mivel az ellenőrzés gyenge volt. Sok medve az orvvadászok áldozatául esett. Nem volt egyezmény, hozták-vitték a trófeákat, a vadásztársaságok nagyon olcsón hagyták kilőni a medvéket. Főleg magyarországiak jöttek, ismeretségek, baráti kapcsolatok révén vadásztak.
2010-06-08: Világfigyelő - :

Gátszakadás Lengyelországban

Újabb gátak szakadtak át tegnap Lengyelországban, ahol a heves esőzések miatt újra árad a Visztula. Varsóban szerdára várják a tetőzést, az Odera mentén viszont már javul a helyzet.