Felelősséget vállalt a kormány

2010. június 8., kedd, Közélet

Emil Boc kormánya tegnap a parlamentben felelősséget vállalt két törvénytervezetért, amelyek egyebek mellett az állami alkalmazottak bérének 25 százalékos és a nyugdíjak 15 százalékos csökkentéséről rendelkeznek. Nem sokkal később benyújtották a Szociáldemokrata Párt (SZDP) bizalmatlansági indítványát a képviselőház és a szenátus elnöki kabinetjeihez. A képviselőház és a szenátus házbizottságai ma reggel ülnek össze, hogy a bizalmatlansági indítvány vitájának ütemtervéről tárgyaljanak.

A bizalmatlansági indítványt — amelynek címe Állítsátok le a szociális népirtást! — Aura Vasile képviselő nyújtotta be 120 SZDP-s honatya nevében. A dokumentumtervezet tizenhét oldalas szövege bírálja a jelenlegi kormányt, és érveket sorakoztat fel a nyugdíj- és bércsökkentés ellen, majd megállapítják: a költségvetés rákfenéje a narancssárga klientúra, utalnak a diktatúrára, a többszörös válságot — gazdasági, szociális és erkölcsi — a Boc3-kormány korábbi műveivel példázzák. Kijelentik: a nemzet kormányba vetett bizalma szertefoszlott, a drasztikus megszorítások nem válságellenes intézkedések, hanem mészáros felcserre vallanak. Traian Băsescu államelnököt és Emil Boc kormányfőt Ciomu doktorhoz hasonlították, aki csonkolt a vérzés elállítása érdekében.

Az indítványt a liberális honatyák is megszavazzák. Mihai Voicu, a Nemzeti Liberális Párt szóvivője közölte: az NLP honatyái jelen lesznek a bizalmatlansági indítvány vitáján, és nyilvánosan szavaznak majd.

Mircea Toader, a Demokrata Liberális Párt képviselőházi frakcióvezetője ugyanakkor kijelentette: a demokrata liberális képviselők hatalmas többséggel a kormány támogatása mellett döntöttek, mindössze két honatya tartózkodott.

Markó Béla RMDSZ-elnök leszögezte: a szö­vetség honatyái fegyelmezetten az indítvány ellen szavaznak, a szövetség vezetője úgy döntött, képviselőik és szenátoraik jelen lesznek a szavazáson.

Ha a törvényhozás elutasítja a bizalmatlansági indítványt, a törvénytervezetek öt napon belül megtámadhatók az alkotmánybíróságon, de egyetlen jogszabály sem írja elő, hogy a testület tagjainak milyen határidőn belül kell dönteniük. Ha a tervezetek átmennek az alkotmányossági vizsgálaton is, az államfőhöz kerülnek kihirdetésre, aki egyetlen alkalommal visszaküldheti a parlamentnek. Ha a két törvénytervezet életbe lép, attól a pillanattól kezdve alkalmazzák a megszorításokat. Ha viszont a parlament megszavazza a kezdeményezést, a kormány megbukik, az államfőnek pedig új kormányfőjelöltet kell megneveznie. A kabinet sorsa elvileg 23 szavazaton múlik, a bizalmatlansági indítvány elfogadásához ugyanis 236 szavazat szükséges, az ellenzéknek pedig összesen 213 voksa van.

A bizalmatlansági indítvány benyújtása előtt Emil Boc tegnap a parlamentben felelősséget vállalt két törvénytervezetért, amelyek egyebek mellett az állami alkalmazottak bérének 25 százalékos és a nyugdíjak 15 százalékos csökkentéséről rendelkeznek. „A kormány azért választotta az adóemelés helyett a közalkalmazotti bérek és nyugdíjak csökkentését, mivel az első intézkedés tízszázalékos inflációt és több mint ötvenezer magáncég csődjét eredményezte volna" — jelentette ki a miniszterelnök. A becslések szerint a 25, illetve 15 százalékos bér- és nyugdíjcsökkentés a fogyasztás 2,6 százalékos csökkenését eredményezi, míg az adóemelés 4,4 százalékos visszaesést jelentene, a munkanélküliek száma pedig meghaladta volna a 850 000-et, amely a jelenlegi becslések szerint 750 000 lesz az év végéig — érvelt Emil Boc. „Ha most nem alkalmaznánk a megszorításokat, Romániának 11 milliárd eurós hitelt kellene felvennie" — jelentette ki Boc a parlament két házának tegnapi együttes ülésén.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1393
szavazógép
2010-06-08: Világfigyelő - Farkas Réka:

Röviden

Orbán nagy bejelentésre készül
Rendszerszintű gazdasági változtatásokat jelent be kedden Orbán Viktor — nyilatkozta Szijjártó Péter és Varga Mihály közös sajtótájékoztatóján. A kormány a személyi jövedelemadó esetén egykulcsos, 16—20 százalék közötti megoldásokat vizsgál, ezek hatásait számolják — mondta el Varga Mihály.
2010-06-08: Közélet - Farkas Réka:

Nem jár több erdő a Mikes családnak? (Döntött a megyei földosztó bizottság)

Nem kaphatja vissza a Mikes család a több ezer hektár visszaigényelt erdőt, legelőt, a megyei földosztó bizottság az erdészet dokumentumait találta meggyőzőbbnek, és elutasították a grófi család kérését. Az ügyben a bíróság hozza meg a végső döntést.