JegyzetA vég jelképasszonya

2010. június 9., szerda, Világfigyelő

Nem kapargatok össze se hamut se maradék parazsat, hogy váljék jelképpé, mert hiszen jelkép itt minden, az is, ha megszületik egy gyermek, és azt Lászlónak, Attilának keresztelik, nem Romulusnak. Mégis, a nemzeti összetartozás alkalmával összeült magyar parlament június 4-én jelképet is terjesztett elénk — hogyan is mondjam?

Trianon kétségtelen gonoszságán nem siránkozni gyűlt össze a kétharmados Fidesz—Keresztény Demokrata Néppárt többsége mellett..., egyszóval ott voltak mások is. Csak a kommunista utódpárt, az MSZP nem vala jelen akkor, amikor a magyar nemzet legnagyobb tragédiájáról immár nyíltan s immár az Országházban és hatalmon is lehetett szólni.

Az ülésterem egy cikke, egy része a Horn Gyuláé, a Brüsszelbe ejtőernyőztetett echtkommunista Kovács Lászlóé, a hallgatni is kín Lendvai Ildikóé, egyszóval az üres volt június 4-én.

Volt képük kívül maradni, kávé mellett, amikor a magyarság újbóli nemzetté válásáról szóltak az Országházban.

Jelképekről rebesgettem valamit. Igen, ott ült a Jelkép-Asszony Szili Katalin egymaga az MSZP üres soraiban. Körülötte a mélység, az űr, a semmi, amit az ő pártja immár olyannyira megérdemelne... Ott ült rezzenéstelen Szili Katalin, az előző Országgyűlés elnöke, jelképértékű volt, jelképezte mindazt, amit elművelt a szűk hazában s el az azon kívül szenvedőkkel az MSZP.

Szili Katalin nem volt szánalmas, sokunk számára volt érthetetlen, mit keres ez a rokonszenves politikus még mindig abban a pártban. Ott ült felkiáltójelként, mintegy egyetemes kiebrudalás ordító kívánságaként: mert hétfőn ismét beülhetnek Lendvaiék, ott pusztítják, amihez még hozzáérthetnek, ott hetelnek vicsorogva és vigyorogva a bűvös szó jegyében: LEGITIM. TÖRVÉNYES. Mert ennek a szónak a jegyében loptak egyelőre megszámlálhatatlan mennyiséget, torzítottak nemzeti és jellembeli minőséget, mert nekik állott a bál, nekik szolgált a Törvény, amelyet annyira védtek és védenek ma is.

Szili Katalin ott ült, egymaga. És érzelmileg nem bírom soha megérteni-felfogni, mi mehetett végbe a lelkében.

És ma már ott ülnek körülötte a többiek, a csürhe veszi körül. És meg nem érthetem, akkor mit keres ott ismét, ha Trianon 90. gyásznapján egymaga volt ott, egymaga az MSZP nevében, vagy ellenében? Szerintem az utóbbi lehetségesebb. Akkor meg tovább hogyan élhet és cseresznyézhet egy tálból Kovács Lászlóékkal, Gyurcsányékkal? Hogyan? Ő június 4-én meg se rezzent. Tüntetett?

És hétfőn már nem ingadozhatnak a jelképek sem, sosem.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1387
szavazógép
2010-06-09: Világfigyelő - :

Új gazdasági rendszert ígér Orbán Viktor

Két éven belül bevezetik az egységes, tizenhat százalékos személyi jövedelemadót, ám már ezt megelőzően bevezetik a családi adó- és illetékkedvezményeket, csökkentik a társasági adót, és megadóztatják a bankokat — ezek a főbb elemei Orbán Viktor miniszterelnök gazdasági csomagjának, amelyet tegnap mutatott be.
2010-06-09: Világfigyelő - Farkas Réka:

Röviden

Nem terjesztik a magyar szórólapokat
A szlovák posta az államnyelvtörvényre hivatkozva nem hajlandó terjeszteni a Magyar Koalíció Pártja (MKP) egyik képviselőjelöltjének magyar nyelvű szórólapjait.