Forog-e a kerék?

2010. június 12., szombat, Kovakő - diákmelléklet

Azt mondják, az országban kétszer annyi az autó, mint a kerékpár vagy esetleg a porszívó. Hiszen mennyivel könnyebb beszállni, és a munkahely, illetve az iskola előtt kiszállni a gépkocsiból.

Aligha megerőltető. Mindez sokat elárul a lakosság magatartásáról, jelleméről. Megkérdezünk egy első osztályost, hogy miért jobb biciklivel járni, monoton hangon felmondja: az autó szennyezi a környezetet.

Igen, beszélni tudunk róla, ugyanakkor nagyjából mindenki ismeri a következményeket, és azt, hogy mi lenne az ideális. Ez van, beszélünk, aztán hamar továbblépünk, mert így kényelmes. Azt mondjuk, kevesebb a gond, mikor a gond már a nyakunkon guggol.

Tavaly ősszel és idén május végén Sepsiszentgyörgy lakosságának egy része megpróbálta felhívni a figyelmet a kerékpározás lehetőségére. Elvégre biztonságos, környezetbarát, egészséges, hiszen mozgunk, és mindezt díjmentesen tesszük. De jön a kérdés: hol tehetjük meg ezt? A Gyár utcában már sikerült létrehozni egy kijelölt kerékpárutat. De ez még nem elegendő a kerékpározók biztonságos mozgásához a városban.

Bizonyára többen is elővennék kerékpárjukat, ha tudnák, hogy az ott és úgy marad, ahova és ahogyan elhelyezik, amíg ügyes-bajos dolgaikat intézik. Ezért lenne szükség minél több kerékpármegőrzőre, biciklitartókra, elsősorban az iskolákban, majd munkahelyeken, és így terjeszkedni a városban. A két biciklis felvonulás rávilágított arra, hogy igenis, lenne igény erre. A kérdés az, hogy megállunk, elgondolkodunk, és teszünk valamit, vagy emellett is továbblépünk.

FÁBIÁN ANDREA — Kovászna Megyei Diákönkormányzat

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1365
szavazógép
2010-06-12: Kovakő - diákmelléklet - :

Összetartozunk a Zsil völgyében is

Június 3-án, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Gödri Ferenc-iskola egyik néptánccsoportja fellépett a Zsil-völgyi Lupényban és Petrozsényban.
2010-06-12: Kovakő - diákmelléklet - :

Nyitott kapuk Algyógyon (XI. országos IKE-találkozó)

Idén is megrendezik az immár hagyományossá vált Országos IKE-találkozót július 28. és augusztus elseje között, a helyszín: Algyógy.