Államfőválasztás előtt MagyarországMeghallgatta a Fidesz az MSZP jelöltjét

2010. június 23., szerda, Világfigyelő

Az MSZP államfőjelöltje nem pártkatonának, nem ,,dzsungelharcosnak", hanem független, baloldali értelmiséginek tartja magát. Így mutatkozott be Balogh András (a fotón) a Fidesz—KDNP frakcióülésén, ahol a kormánypártok képviselői meghallgatták őt, majd elképzeléseiről kérdezték.

Kérdésre közölte, aláírná a kettős állampolgárságról szóló törvényt. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője szerint az MSZP alkalmas jelöltet állított a köztársaságielnök-jelölés versenyében. Orbán Viktor Fidesz-elnök ma levélben értesíti a frakciót az általa javasolt elnökjelölt személyéről.

Mosolygós Magyarországot

Balogh Andrást a frakcióülésre a szocialista politikusokon kívül Lázár János Fidesz-frakcióvezető és Harrach Péter KDNP-frakcióvezető kísérte, és érkezésekor Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, KDNP-elnök fogadta. A jelenlegi thaiföldi nagykövet beszédében elvei közé sorolta az ország szolgálatát, a demokrácia elve melletti kiállást, a humanizmust, az egyéni és a kollektív szabadságjogok melletti kiállást, a szolidaritást, a diszkriminációmentességet, a jogállamiság követelményeinek betartását, valamint a toleranciát. Mint fogalmazott: köztársasági elnökként össznemzeti érdekeket képviselne. Balogh András hangsúlyozta, a magyar nemzet tagja az, aki magyarnak tartja magát. Ebben a kérdésben senki nem hivatkozhat olyan elvekre, amelyek ezt az alaptézist megkérdőjeleznék — szögezte le, hangsúlyozva: nem fogadható el, ha a társadalom túlzott méretű széttagoltsága megakadályozza a közös nemzeti akarat érvényesítését. ,,Hidak íveljenek át közöttünk, és ne barikádok válasszanak el bennünket" — fogalmazott. Vidám és mosolygós Magyarország az eszményképe, és egy köztársasági elnök feladata, hogy ennek megteremtése elől elhárítsa az akadályokat — fejtette ki. Arról is szólt, hogy elkerülhetetlen a társadalmi megbékélés, és ezzel összefüggésben hangot adott azon véleményének, amely szerint az elszámoltatás nem lehet leszámolás.

Felelősséget, nem gyámkodást

A nemzetpolitikáról szólva azt mondta: a magyar politika soha nem mondhat le arról, hogy felelősséget kell vállalni a határon túli magyarok iránt, de ez nem jelenthet gyámkodást. Kijelentette, az európai határok megváltoztathatatlanságának doktrínáját nem lehet kétségbe vonni.

Miután a kormánypárti képviselők meghallgatták Balogh Andrást, a szocialisták államfőjelöltje válaszolt a Fidesz—KDNP-sek kérdéseire. Elsőként a KDNP elnöke szólalt fel, aki a nemzet egységének megjelenítését emelte ki az MSZP államfőjelöltjének gondolatai közül. Semjén Zsolt arra volt kíváncsi, hogy a jelölt milyen formában gondolja a nemzet egységének megjelenítését, a határon túli magyarokkal való egységet, beleértve az autonómia kérdését s az amellett való kiállást.

Válaszában Balogh András azt mondta: az autonómia látszik az egyetlen olyan módszernek, amely egy állam adminisztratív egységének veszélyeztetése nélkül tud biztosítani bizonyos lehetőségeket. Hangsúlyozta, a kulturális és területi autonómia kérdése legitim törekvés lehet azok részéről, akik nem látják annak lehetőségét, szükségét, feltételeit, hogy különváljanak az adott körülmények között. Ezeket a törekvéseket úgy kell támogatni, hogy ne veszélyeztessék az érintett kisebbség helyzetét — fűzte hozzá. A fideszes Balog Zoltán egyebek mellett a kettős állampolgárságról, illetve az azzal kapcsolatos törvény esetleges aláírásáról kérdezte Balogh Andrást, aki válaszában kijelentette: aláírná a törvényt, de köztársasági elnökként felhívná a figyelmet a következményekre.

A Fidesznek tetszik

Lázár János szerint az MSZP alkalmas jelöltet állított a köztársaságielnök-jelölés versenyében. A Fidesz frakcióvezetője a kormánypárti frakciószövetség ülése után tegnap a Parlamentben közösen tartott sajtótájékoztatót Balogh Andrással, az MSZP államfőjelöltjével és Lendvai Ildikóval, a szocialisták távozó pártelnökével. Lázár János megköszönte, hogy Balogh András részt vett a frakcióülésen, és a jelöltnek nemes küzdelmet és még nemesebb megmérettetést kívánt. A Fidesz frakcióvezetője Lendvai Ildikónak külön megköszönte, hogy lehetővé tette a találkozást, és azt is, hogy ,,először, de remélhetőleg nem utoljára, kitüntette a Fidesz-frakciót" részvételével, és szót válthattak ,,közös ügyeinkről". Balogh András kiemelte: megtisztelőnek tartja, hogy meghívták a frakcióülésre, ahol kellemes beszélgetést folytattak. Lendvai Ildikó leszögezte: nem ellenséges táborba jöttek, hanem beszélgetni a magyar demokrácia jövőjéről, a köztársasági elnöki poszt funkciójáról, és nagy örömmel tapasztalták, hogy a ,,másképp gondolkozók" is alkalmasnak tartják jelöltjüket a posztra.

Hogyan választják a magyar elnököt?

A magyar államfőt az országgyűlési képviselők titkos szavazással választják meg öt évre. A titkos választás első fordulója akkor eredményes, ha az országgyűlési képviselők kétharmada támogatja valamelyik jelöltet. Ha eredménytelen, akkor megismételhető a szavazás. Ha a második forduló is eredménytelen, akkor a harmadik szavazáson már elegendő a képviselők többségének (50 százalék + 1 fő) támogatása. Mivel az önálló államfőjelölt állításához ötven képviselő aláírása szükséges, sem a Jobbik, sem az LMP nem állíthat jelöltet. Az LMP korábban Sólyom László támogatására szólította fel a Fidesz—KDNP-t. Sólyom László köztársasági elnök mandátuma augusztus 5-én jár le. A mandátum lejárta előtt legalább harminc nappal, tehát július 6-ig kell az Országgyűlésnek új elnököt választania. A választások után Pokorni Zoltán egy tévés nyilatkozatban arra utalt, nem jelölik újra Sólyom Lászlót. Sólyom újraválasztására civil mozgalom is indult. A honlapon jelenleg 5079 aláírás található.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1399
szavazógép
2010-06-23: Közélet - :

Biciklis felvonulás Kovásznán

Ötven bringás ,,vette a lapot", és megjelent a polgármesteri hivatal által kezdeményezett biciklis felvonuláson.
2010-06-23: Világfigyelő - :

Töretlen Sólyom László népszerűsége

A Medián legfrissebb felmérése szerint továbbra is töretlen Sólyom László magyar köztársasági elnök népszerűsége, és a Fidesz sem veszített támogatottságából.