Utolsó simítások: Gergely Zoltán „aláírja" alkotását,
Sebestyén Róbert és Éltes Barna befejezi a Mártírt
Tudom a választ, de azért csak rákérdezek: miért közszemlén e tábor? Mármint a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban az elmúlt két hétben zajlott szobrásztábor, mely már nem új jelenség a város lakói számára, hisz tavaly ugyanitt ütöttek tanyát a faragóművészek, akkor még festők is társultak hozzájuk.
Kérdezem hát Éltes Barnát, a tábor szervezőjét: miért nem valahol egy csendes helyet választott, ahol az alkotás folyamát semmi külső tényező nem zavarja, sem autók zúgása, sem kíváncsiak téblábolása. Mert minden tábor olyan, ez meg ilyen — mondja, s persze a választ csak bevezetésnek szánja ahhoz, hogy megokolhassa: ez a legrövidebb út a találkozástól a megismerésen át a befogadásig.
Milyen dolog az, hogy csak úgy idetesznek egy darab fát, azt se tudom, ki csinálta s miért, azt pláne nem, hogy mit ábrázol — morfondírozhat az egyszerű halandó. Kinek azonban jártában-keltében útjába akadt az elmúlt két hét folyamán az Erzsébet park szerpentines része, már többet tud. Láncfűrész zúgására, fejsze csattogására felkapja a fejét, csak-csak odanéz, s ha kis ideje akad, talán még meg is áll. És láthatja, miként válik a fatörzsből forma, a röpködő faforgácsok íve alatt miként bontakozik ki a szobrász álma. Találgathatja, mi lesz majd az alkotás címe, fantáziátlan kompozíció vagy valami más, esetleg nevet ad ő maga — és akkor bezárul a kör, akkor megtörtént az alkotás befogadása, részévé válik a mindennapoknak. Valami ilyes gondolatmenet vezetett a közszemlére tett szobrásztábor ötletének megszületéséhez.
Amolyan idegenvezetőnek kérem Éltes Barnát ebben a természetes műteremben. Petrovits István szobra áll legfelül, a táborzárás előtt néhány nappal elkészült már, sietnie kellett a sepsiszentgyörgyi művésznek, egy másik táborban vesz részt. Madár a címe, a Szabó Kati Sportcsarnok elé kerül. Adja magát a kérdés: konkrét elképzeléssel jönnek a szobrászok a táborba, vagy itt választják ki a témát az anyag, a majdani elhelyezés függvényében? Hiszen a tábor címe — Jelek — nem szab keretet. Alkotója válogatja, ha bármelyikük hoz is magával ötletet, azt alakítania kell. Inkább a sajátos formavilágok, motívumok a jellemzőek. A kézivásárhelyi Hosszú Zoltán egy geometrikus formán dolgozik, csupa ív, csupa hajlás, fémből elkészíteni nem lenne nehéz — fából annál inkább. Ő tiszta lappal érkezett a táborba, megnézte a helyet, hová kerül majd alkotása, kiválasztotta a törzset, két-három napig gondolkodott, közben hántotta a kérget, aztán beugrott, mit kell csinálnia. A fa megköveteli, hogy megmunkálója alakuljon hozzá, csavarodásai, görbületei adják a kezdeti formát, a többi utána kemény munka. Mert — székely lévén — a hagyományos eszközökkel dolgozik, fejsze, bárd, véső, a régiek is rajta hagyták kezük nyomát — a Jelt — a fán, hát ezért nem csiszolja simára a felületet. Címe? Az később született meg, mint a gondolat. Fel.
Zömmel absztrakt alkotások, egyik-másik funkcionális, rájuk lehet ülni, be lehet avatkozni a szobor életébe, magyaráz odébb menve Éltes Barna. Apropó: rá lehet ülni. A kolozsvári Gergely Zoltán egy padot készített, ráhelyezve még három kis széket. A három szék, ez a címe alkotásának. A Háromszékre utaláson túl más magyarázata is lenne: ha ráül két fiatal a székekre, közülük valaki hiányzik. Egy gyerek. Ha az első megvan, a szülők leszorulnak a székekről a padra — akkor meg üres marad két szék. Két újabb gyerek helye.
Arrébb a leghosszabb fatörzs, s vékonyra faragva még hosszabbnak tűnik. Sebestyén Róbert azzal a gondolattal jött Csíkszépvízről, hogy Szent Lőrincet formálja meg, aztán elképzelése átalakult, szobrának címe Mártír lett. Mementója mindazoknak a névteleneknek, akik ok nélkül, értelmetlenül haltak meg az idők során. Az alkotás átmenet a figuratív és nonfiguratív között, szépen kimunkált lábfejből indul ki, aztán elmosódnak a körvonalak. A fa alakja meggyötört testre utal, s ha a kívülálló úgy képzelné, álló szobor lesz belőle, a művész másképp gondolkodik: lefekteti egy hengerre. Mely a maga során szintúgy szimbólumok sokaságát sűríti.
Kakukktojás a budapesti Nagy Sándor Zoltán alkotása, Szék-jel a címe. Ő nem a fa formáját, az anyag adottságait használja ki. Édesapja absztrakt festő, az egyetemen tanárai szintúgy absztrakt művészek voltak — ezért alakult ilyenné sajátos formavilága. Szobrászcsapda lesz alkotása, jegyzi meg nevetve Éltes Barna, ahány szobrászember elmegy autóval mellette, mind azt fogja nézni, nem az utat.
De kakukktojások Madaras Péter vízcseppjei is, a fentebbi néhány alkotásról azért szóltunk bővebben, mert ezek egy szoborpark részei lesznek a Plus Áruház mögött: a Három szék egy padon s vele szemben másik négy szobor. Helyükre kerültek, birtokba lehet venni őket.
