Hivatali „karcsúsítások”

2010. július 13., kedd, Gazdakör

Közel 2900 szakembert bocsátanak el a megyei mezőgazdasági hivatalokból és a minisztériumból. Ez országszinten közel ötvenszázalékos leépítést jelent. Ezzel egy időben ügynökségeket szüntetnek meg, másokat pedig összevonnak. A leépítés mértékéről egyelőre még nincs biztos információjuk az érintett hivatalok vezetőinek.

Egyes információk szerint csak a megyei mezőgazdasági igazgatóságoktól néhány híján kétezer szakembert tesznek utcára. A Kovászna megyei igazgatóságot ez fokozottan hátrányosan érinti, hiszen a sorozatos leépítések, nyugdíjba vonulások és az alkalmazások letiltásának következtében feleannyi szakember dolgozik, mint más, hasonló mezőgazdasági potenciállal rendelkező megyében. Így kétségessé válik a gazdák iránti szolgáltatások megfelelő szintű biztosítása. Az igazgatóság vezetője, Könczei Csaba tájékoztatása szerint a szerdai kormányülésen kerül terítékre a tervezet, annak határozatait pedig tíz napon belül kell életbe léptetni.

A tervezet szerint az igazgatóságoknál valamivel kisebb lesz a leépítés, mint a más mezőgazdasági profilú megyei hivataloknál. A nemesítési hivataloktól például országos szinten 304 személyt, a kifizetési ügynökségektől 540 szakembert, a vidékfejlesztési és halászati kifizetési ügynökségek irodáitól 160, a vetőmagvizsgáló hivataltól pedig 200 személyt bocsátanak el, míg a szakminisztériumból mindössze 60 személyt érintene a karcsúsítási hullám. A szerkezeti átalakítás során megszűnik az országos halászati ügynökség, az országos szaktanácsadói ügynökség és a nemrég megalakult, hagyományos és ökotermékek országos hivatala, ezekből minisztériumi irodák lesznek. Mihail Dumitru agrárminiszter szerint a nagyfokú leépítés következtében 126 millió lejt spórolnának meg az éves költségvetésnek.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mi a véleménye az elnökválasztás érvénytelenítéséről?






eredmények
szavazatok száma 717
szavazógép
2010-07-13: Gazdakör - Incze Péter:

Előkészítéstől az ápolásig (Mire vigyázzunk a legeltetési idényben)

A szarvasmarha tejtermelésének 55—60 százaléka a legeltetési időszakra tehető. Ezért vidékünkön is nagyobb gondot kellene fordítani az olcsón előállított zöldtömeg termelésére, egyre gyakoribb a leromlott, elgyomosodott, elmohásodott, befásodott, gyenge botanikai összetételű vagy vizes terület.
2010-07-13: Gazdakör - :

Tevetej az unióban

Bővülhet a tejkínálat az Európai Unió tagállamainak boltjaiban, az Európai Bizottságban a tevetej importjának engedélyezését fontolgatják.