Megsínylette az árvizet a gabonatermés
Az elmúlt hetek árvizei miatt a vártnál kisebb búzatermést takarítanak be idén. A mezőgazdasági minisztérium most azzal számol, hogy az idei búzatermés hatmillió tonna körüli lesz a tavalyi 5,2 millió tonna után. Eddig 6,7 millió tonnáról szóltak az idei hivatalos becslések. A legfrissebb adatok szerint az elmúlt hetek árvizei 59 184 hektár mezőgazdasági földterületen okoztak károkat. Egyes kelet-európai országokban a szokásosnál nagyobb szárazság pusztít a mezőgazdaságban, másutt a sok eső és az ennek következtében kialakult árvíz. Az Európai Unió gabonakereskedők lobbiszervezete, a Coceral június végén az EU idei búzatermésére vonatkozó várakozását 132 millió tonnára csökkentette a márciusi 133 millió tonnáról.
Mi minősül szabadalomnak?
Európai szabadalomra csak olyan találmánnyal összefüggésben lehet hivatkozni, amely ténylegesen ellátja azt a funkciót, amelyre szabadalmaztatták — mondta ki ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság. A bíróság ezzel nemlegesen válaszolta meg az elé került konkrét ügyből azt a kérdést, hogy megtilthatja-e a Monsanto társaság az általa szabadalmaztatott DNS-szekvenciát maradékanyagként tartalmazó argentin szójaliszt Európai Unióban történő forgalmazását. A Monsanto a szójanövény DNS-ébe oltott — a növényt a mezőgazdaságban gyakran használt glifozát gyomirtó szerrel szemben ellenállóvá tevő — DNS-szekvenciára vonatkozó európai szabadalom jogosultja. E genetikailag módosított szójababot, az „RR szójababot" nagy mennyiségben termesztik Argentínában, ahol a Monsanto találmánya nem áll szabadalmi oltalom alatt. Európai társaságok 2005-ben és 2006-ban Argentínából származó szójalisztet importáltak Hollandiába. A Monsanto kérelmére elvégzett elemzés kimutatta az „RR-szójababra" jellemző DNS-maradványok jelenlétét, ami azt támasztja alá, hogy az importált lisztet ilyen szójából készítették. Az Európai Bíróság szerint a Monsanto találmánya akkor látja el funkcióját, amikor a genetikai információ megvédi a szójanövényt a glifozát gyomirtó szer hatásával szemben. Ez a szabadalmaztatott DNS-szekvencia e funkciót már nem tudja ellátni, ha maradékanyagként van jelen a szójalisztben, amely számos kezelési művelet révén előállított élettelen anyag. Következésképpen az európai szabadalmaknak biztosított oltalom kizárt, ha a genetikai információ már nem látja el azt a funkcióját, amelyet a liszt előállításához alapul szolgáló eredeti növényben ellátott.