A megyehatáron levő, tisztázatlan földterületek ügyét szeretné rendezni György Ervin prefektus, ha az áradások miatti készültség megszűnik, tárgyalóasztalhoz ül Brassó megyei kollégájával, Ion Gonţeával, és próbálják számba venni, mely településeken hány hektár föld helyzete tisztázatlan.
György Ervin elmondta, elsősorban a 18-as törvény alapján visszaszolgáltatott földeknél történtek szabálytalanságok, kihasználták az akkori hatóságok, hogy az egykori termelőszövetkezetek nem vették figyelembe a megyehatárt, s a kiosztásnál sem voltak tekintettel a tulajdonosokra. Ahol már kiadták a birtoklevelet, ott legfeljebb bírósági döntés módosíthatja ezt, ám ahol még nem végeleges a helyzet, lehet változtatni — mondta el Kovászna megye prefektusa. Leginkább a Barót környéki ügyek rendezésében bízik, az Ürmös—Ágostonfalva szakaszon zavart okozott az is, hogy időközben megváltoztatták az Olt medrét, a földek egy része átkerült a másik partjára. György Ervin reméli, itt sok esetben sikerül megoldást találniuk, mert ebben a térségben még kevés a birtoklevél.
A két prefektus első alkalommal a helyzetet szeretné pontosan megismerni, felmérni, minek a rendezésére van esély. Ezt követően pontról pontra elemeznek minden ügyet, és próbálnak megoldást találni — mondotta György Ervin.