A hétvége hírei

2010. július 19., hétfő, Közélet

Magyarország hitel nélkül

Két hétig tartó intenzív tárgyalássorozat után a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége visszatért Washingtonba, az Európai Bizottság (EB) pedig elhalasztotta a Magyarországnak nyújtott hitel felülvizsgálatának lezárását.

Az IMF továbbra is törekszik a magyar féllel támadt nézeteltérések áthidalására, a brüsszeli bizottság pedig helyesnek tartaná, ha egy későbbi időpontban folytatódnának a tárgyalások — közölték a szervezetek. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter közleményben reagálva hangsúlyozta: a kormány folytatja a strukturális reformok politikáját a tárgyalópartnerek által fontosnak tartott területeken, és folytatja a tárgyalásokat is a nemzetközi szervezetekkel. Az IMF közleménye rámutat, hogy a magyar gazdaság az exportnak köszönhetően kilábalt a mély válságból, és júniusig nagyjából megfelelően teljesült a készenléti hitelkeretről szóló megegyezésben foglalt célok teljesítése. Ugyanakkor további erőfeszítésekre van szükség az elért eredmények megőrzése érdekében, és azért, hogy Magyarország fenntartható növekedési pályára álljon. Az IMF szerint a magyar illetékesekkel folytatott tárgyalásokon sok közös pontot találtak, maradtak azonban nyitott kérdések is, a tárgyalásokról kiszivárgott, hogy két ügyben komoly nézeteltérés van a kormány és az IMF között, ezek a bankadó idei bevezetését és a Simor András jegybankelnök fizetésének csökkentését szolgáló javaslatok. Az EB közleménye szerint a küldöttség sürgette a kormányt, hogy tartsa tiszteletben a központi banknak, illetve annak működésének teljes függetlenségét. * A Reuters hírügynökség arra a következtetésre jutott, hogy Magyarország a tárgyalások felfüggesztése miatt egyelőre nem juthat hozzá a hitelkeret maradék részéhez, csak majd, ha lezárul a hitel-felülvizsgálat. Elemzők szerint rossz hír a piacnak, hogy félbeszakadtak a magyar kormány tárgyalásai a nemzetközi intézményekkel, ez a forint gyengüléséhez, és kamatemeléshez vezethet. Volt olyan elemző, aki tízforintos forintgyengülést sem zár ki az euróval szemben. A Reuters vasárnapi elemzése szerint Magyarországnak a forint romlásával és az adósságfinanszírozási költségek emelkedésével kell számolnia a tárgyalások megszakadása nyomán. Londoni felzárkózó piaci elemzők az őszi önkormányzati választások után várnak új hitelmegállapodást a felek között. * Az MSZP felszólította Orbán Viktor kormányfőt, hogy ne veszélyeztesse Magyarország pénzügyi stabilitását, és mindent kövessen el annak érdekében, hogy az ország hitelessége, finanszírozhatósága erős hazai és nemzetközi lábakon álljon. Az MSZP arra is felszólította a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra a tárgyalásokon történteket, hogy pontosan lehessen látni, mi okozta azok megszakadását, aminek már puszta ténye is rontja Magyarország pozícióját, és azonnal jelölje meg az egyeztetések folytatásának dátumát. * Hegedüs Tamás, a Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a tárgyalódelegációk teátrális hazautazása és annak tálalása nyilvánvalóan a nyomásgyakorlást szolgálja.

Kettős állampolgárság igénylése

Az adott országokban a magyar külképviseleteken, Magyarországon pedig az anyakönyvvezetőknél, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál lehet majd kérelmezni januártól a kettős állampolgárságot — közölte Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár. Az ősz folyamán várhatóan tájékoztató kampány indul az igénylés folyamatáról. A helyettes államtitkár közlése szerint az állampolgárságról szóló törvény alapján a kérelem mellé be kell nyújtani majd a felmenők magyar származását igazoló iratokat is. Ez bármilyen hivatalos vagy egyházi irat, például keresztlevél, plébánosi igazolás vagy akár volt magyar katonakönyv is lehet. Répás Zsuzsanna megerősítette, hogy nem szeretnék hosszú procedúrának kitenni a kettős állampolgárságért folyamodókat. A kérelem benyújtásától számított három hónapon belül ki kell az apparátusnak állítani az állampolgárságról szóló dokumentumot.

Ezer házat kell újjáépíteni

Az idei árvizek pusztításai miatt több mint ezer házat kell újjáépíteni Romániában, Emil Boc kormányfő arra szólította fel tegnapi videokonferenciáján a megyei prefektusokat, ellenőrizzék a kiadandó építkezési engedélyeket, hogy az új házakat árvíz által nem fenyegetett helyekre építsék. A július elejével zárult összesítések szerint 37 megyében okozott jelentős károkat az árvíz, 182 lakóház megsemmisült, 851-nél fennáll az összeomlás veszélye, ezek helyett építenek újat állami alapokból. A becsült kár értéke 400—450 millió euró.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1381
szavazógép
2010-07-19: Közélet - Farkas Réka:

Területvitát rendeznének (Háromszék és Brassó prefektusai)

A megyehatáron levő, tisztázatlan földterületek ügyét szeretné rendezni György Ervin prefektus, ha az áradások miatti készültség megszűnik, tárgyalóasztalhoz ül Brassó megyei kollégájával, Ion Gonţeával, és próbálják számba venni, mely településeken hány hektár föld helyzete tisztázatlan.
2010-07-20: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

A Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközség gyűjtést szervez a bölöni árvízkárosultak megsegítésére. Pénzadományt és tartósélelmiszer-csomagokat 10—17 óráig a lelkészi hivatalban várnak.