Lapunk 1998—2002 között hírt adott arról, hogy a portugál szakember Románia egyik legnagyobb szív-érrendszeri gyógyintézményéről egy külföldi konferencián szerzett tudomást.
Dr. Mihaela Suceveanu főorvos-igazgatónő meghívására hamarosan el is látogatott Kovásznára, majd a fent említett időszakban több alkalommal is kiszállt, és modern műszerekkel felszerelve, népes asszisztenciával, orvostanhallgatói csapatával kutatómunkát végzett. Idei látogatását tudatosan időzítette, mert október utolsó napjaiban ünnepli a Kovásznai Szívkórház fennállásának ötvenedik évfordulóját. A hagyományos Háromszéki Orvosi Napok című konferencia ezúttal különösen ünnepi, kardiológiai hangsúlyt kap, a portugál kolléga ezen szeretne jelen lenni, hogy bemutassa Kovásznán szerzett tapasztalatait és azok Portugáliában meggyökereztetett eredményét. Röviddel ezután, december 2—4. között Porto lesz a helyszíne a Hatodik Ibéri—Amerikai Kardiológiai Rehabilitációs és Prevenciós Kongresszusnak. A Kovásznai Szívkórház és a Nova Vita Klinika közötti együttműködés ezeken a fórumokon fog körvonalazódni, és magában foglalja a Vita Balance programot is, mely a gyermekkori szív-érrendszeri megbetegedések megelőzésére/felismerésére helyezi a hangsúlyt. A fiatalkori elhízás és annak következményei elleni harcba elképzelések szerint a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont is be fog kapcsolódni. A portugál vendég e célból ellátogatott a tanintézménybe, tanárokkal és diákokkal beszélgetett.
Kovászna a romániai szívorvoslás egyik legreprezentatívabb központja, a szén-dioxidra alapozott gyógyászat pedig szédületes lehetőségeket tartogat — vallja dr. Antonio Rui M. Leal, aki csak azt fájlalja, hogy szülőhazájában ismeretlen ez a természeti kincs. Elképzelései között szerepel az is, hogy orvostanhallgatókat, doktorandusokat, betegeket is hozzon Kovásznára. A két intézmény együttműködését, a fürdőhely jövőjét illetően potenciális lehetőségek feszülnek abban, hogy a Portugál—Román Kereskedelmi és Iparkamara tudományos tanácsadó testületének épp a professzor az elnöke, alelnöke pedig dr. Mihaela Suceveanu, a szívkórház orvos igazgatója.