A kormány által megkövetelt lefaragások miatt még a község saját jövedelméből sem tudnak annyit fordítani a javításokra, mint a költségvetés összeállításakor tervezték.
Az állam támogatásával történő beruházásokra nem érkezett pénz, így Bacon területén négy jelentős megvalósítás késik — tudtuk meg Bardocz Csaba polgármestertől.
Nyáron az egyik legjelentősebb és legsürgetőbb feladat, ami a polgármesteri hivatalokra hárulhat, az iskolák felújítása. A baconiak év elején négyszázezer lejt különítettek el a szárazajtai, a nagybaconi és a kisbaconi iskolák belső javításaira, de valószínűleg csak az összeg háromnegyedéből gazdálkodhatnak. Bardocz Csaba szerint a kormány megszorításai az önkormányzatiság durva megsértését jelentik, de amíg a törvények és rendeletek érvényben vannak, nekik be kell azokat tartaniuk. Mindezek ellenére reméli, hogy iskolakezdésre mindegyik tanintézményben elvégezhetik a legszükségesebb javításokat.
A nagybaconi ravatalozóház felépítése több esztendeje késik, ezért úgy tervezték, idén mindent elkövetnek, hogy használatba adhassák. Mivel az épületnek kiszemelt terület a műemléknek számító templomtól kevesebb mint kétszáz méterre fekszik, különleges engedélyeket kellett beszerezniük. A műemlékvédők az elsőként beterjesztett terveket nem fogadták el, ezért néhány hónappal később foghatnak csak a kivitelezéshez. Bardocz Csaba szerint őszre már pirosban fog állni, s ha az időjárás kedvez, télre akár el is készülhet a közösség által igényelt ingatlan.
A 7-es kormányprogram által támogatott, a szárazajtaiak és magyarhermányiak vízellátását megoldó befektetés már vége felé közeledne, de kilencvenezer lej hiányzik, emiatt meghatározatlan ideig késni fog a rendszer átadása. A Nagybacont Szárazajtával összekötő út korszerűsítésének az 577-es kormányhatározat segítségével fogtak neki három esztendeje. A munkával meglehetősen jól haladtak, arra is volt remény, hogy idén befejezik, ám a tavalyi költségek részleges kifizetésén kívül egyetlen lej sem érkezett. A magyarhermányi 45-ös községi út korszerűsítésének, valamint Nagybacon és Kisbacon vízellátásának terveit tavaly készítették el, de a munkához pénz hiányában nem is tudtak hozzákezdeni.