Szokatlan új terheket ró a munkaadókra és munkavállalókra egyaránt a betegállományba vonulás, illetve az azután járó illetmények odaítélése terén. A jövőben mindkét félnek tájékoztatási kötelezettsége lesz az egészségbiztosító-ház felé.
Két sürgősségi kormányhatározatban szabályozták május közepén a betegszabadságra való jogosultság kérdéskörét: a 429-es az odaítélésről és a végrehajtás ellenőrzéséről, a 430-as pedig a jogosultságról és a jelentési kötelezettségekről rendelkezik.
A módosítások közül az ellenőrzések terén bevezetett tűnik az egyik leglényegesebbnek. A jogszabály ugyanis felhatalmazza a betegszabadság-illetmények kifizetőjét, hogy — szükség esetén rendőr segítségét is igénybe véve — bejelentett lakhelyén ellenőrizze a betegszabadságon lévőket.
A kormányhatározat megjelenése óta az egészségbiztosító nyolc alkalommal tartott ellenőrzést, s nem mindannyiszor találta lakhelyén a betegállományban lévőt. Az ellenőrzések csak a jogszabály által meghatározott időszakokban történhetnek, 8—11, 12—17 és 18—20 óra között számíthatnak a betegállományban lévők az ellenőrökre. A munkavállalóknak ugyanakkor kötelességük 24 órán belül jelezni a munkaadójuknál a betegállományba vonulás tényét — hétvége esetén az első munkanapon. Azt sem szabad elmulasztaniuk, hogy az orvosi vizsgálatra való jelentkezés előtt kötelező igazolást kérniük az egészségbiztosítási járulékot fizető munkaadótól, amelyből ki kell derülnie, hogy a megelőző 12 hónapban hány nap betegszabadságot vett igénybe az orvoshoz készülő.
A munkaadói oldal jogszabály által előírt kötelezettségei közé tartozik a betegállományba helyezett munkavállalók listájának közlése az egészségbiztosítóval. Mindezt a munkavállalói bejelentést követő hat napon belül kell megtenni az egészségbiztosító által rendelkezésre bocsátott formanyomtatványon. A jelentést postai úton vagy az intézmény postaládájába bedobva kell továbbítani, faxon a 0267 352 970-es, 352 971-es, 352973-as telefonszámon, illetve a beszkennelt jelentést elektronikus úton is továbbítani lehet a cascov@cascov.ro címre.
Tekintve, hogy a legtöbb vállalkozó úgynevezett külső könyvelési céggel dolgozik, a bejelentési kötelezettség külön problémákat támaszt. A könyvelési cégek ugyanis többnyire a tárgyhót követő hónap 10. napja körül kapják kézhez a könyveléshez szükséges adatokat, ami többnyire nem tenné lehetővé a hat napon belüli jelentéstételi kötelezettség teljesítését. Épp ezért a Könyvviteli Szakértők és Hites Könyvelők Testülete Kovászna megyei fiókjának ügyvezető igazgatója, Tankó Piroska jelezte, hogy a jogszabály-módosítást azzal az ajánlással közvetítette a szakma felé, hogy ne vállalkozzanak a jelentéstételre. Így a kötelezettség legtöbb esetben a vállalkozókra hárul. Az egészségügyi tárca és az egészségbiztosító a betegszabadságolásokkal való visszaélések és a pénzelszivárgás megakadályozásának szükségességével indokolja a törvényi szigorítást.