Röviden

2010. július 22., csütörtök, Világfigyelő

A NATO elvégzi a dolgát Afganisztánban

A NATO csak akkor vonul ki Afganisztánból, ha elvégezte a dolgát, és úgy ítéli meg, hogy szavatolt a térség biztonsága — hangoztatta tegnap Iszlámábádban Anders Fogh Rasmussen, a szervezet főtitkára.

Kedden Kabulban egy nemzetközi értekezleten Hamid Karzai afgán államfő eltökélt szándékának mondta, hogy 2014-ben már az afgán fegyveres erők legyenek felelősek az összes katonai és rendészeti műveletért az ország egész területén. ,,Azért vagyunk ott, hogy segítsük az afgán kormányt országuk biztonságossá tételében, de azért is, hogy biztosítsuk a térség általános stabilitását. Ezért az átmenet fokozatos lesz, nem a naptár, hanem a körülmények diktálják" — jelentette ki Rasmussen a Mahmud Sah Mahmud Kuresi pakisztáni külügyminiszterrel folytatott tárgyalása után tartott sajtóértekezleten.

Tolvajok a cseh vezérkar épületében

Tolvajok jártak a cseh hadsereg vezérkarának épületében. A múlt héten történt betörésről a Mladá Fronta Dnes prágai lap számolt be. Mira Trebická, a vezérkar szóvivője az értesülést megerősítette. ,,A múlt héten, csütörtök éjjel ismeretlen tettes behatolt a vezérkar épületének első emeletére, ahol Vlastimil Pick vezérkari főnök irodája is található" — mondta a lapnak Trebická. Tekintettel a folyamatban lévő rendőrségi vizsgálatokra részleteket a betörésről nem volt hajlandó elárulni. Nem válaszolt arra a kérdésre sem, hogy a tolvaj vagy tolvajok behatoltak-e Pick tábornok irodájába is, és hogy konkrétan mit is vittek el a vezérkar épületéből.

250 millió euró a maffiától

Az olasz bűnüldöző szervek 67 embert vettek őrizetbe a calabriai maffia, a ’ndrangheta ellen indított hajtóvadászat során — közölte a rendőrség. Az elfogatóparancsokat a dél-itáliai Calabria régió közigazgatási székhelyének, Catanzarónak a maffiaellenes szervei adták ki, de a művelet kiterjedt az északi Lombardiára és Olaszország más térségeire is. A rendőrök 250 millió euró értékben a maffiaszervezethez tartozó javakat is lefoglaltak. Az őrizetbe vett személyeket egyebek között védelmi pénzek behajtásával, uzsorakamat kivetésével és kábítószer-csempészettel gyanúsítják.

Robbantásos merényletek

Robbantásos merényletet hajtottak végre a dél-oroszországi Kabard- és Balkárföldön egy vízi erőmű ellen. Két ismeretlen hatolt be a korai órákban a Bakszanban lévő létesítménybe. Megöltek két biztonsági őrt, két személyt megsebesítettek, s ezután három robbanás történt 5-6 perces időközökkel. Az erőmű turbinatermében tűz ütött ki, s félő, hogy a létesítményben van még egy fel nem robbant akna.

Izraeli katonák lelőttek egy palesztint

Izraeli katonák lelőttek egy palesztint, legalább hat másikat — köztük egy tízéves lányt — pedig megsebesítettek tegnap a Gázai övezet északi részén — közölték palesztin kórházi források. Az incidens Bét-Hanún térségében történt, s egyes források szerint nem hat, hanem hét ember sebesült meg benne. Egy izraeli katonai szóvivő közölte, a katonák az övezet és a zsidó állam határán húzódó kerítéshez közeledő gyanús alakokra nyitottak tüzet, egyéb részleteket azonban nem hozott nyilvánosságra.

Sarkozy hadat üzent az utcai erőszaknak

Hadat üzent az utcai erőszaknak a múlt heti zavargások nyomán Nicolas Sarkozy francia elnök, aki elbocsátotta az erőszakcselekmények által érintett párizsi körzet prefektusát, és egy volt rendőrtisztet nevezett ki a helyére. Sarkozy emellett értekezletet hívott össze, hogy elemezzék ,,az egyes nomádok és cigányok viselkedése okozta problémákat." A fórum feladata lenne intézkedéseket kidolgozni az illegális táborok felszámolására, az ott élő nomádok kilakoltatására — tájékoztatott a francia elnök a tegnapi kormányülést követően kiadott közleményében. A múlt héten, pénteken azután törtek ki utcai zavargások a párizsi Saint Aignan-ban, hogy a rendőrök rablás miatt, üldözés közben agyonlőttek egy 22 éves roma férfit. A halálesetet követő utcai zavargások során félszáz, baltákkal felszerelkezett ember megtámadta a rendőrség épületét.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1379
szavazógép
2010-07-22: Világfigyelő - :

Csányi Sándor, „a futballcár”

A Wall Street Journal amerikai lapnak adott interjújában Csányi Sándor üzletember, a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke szerint a legfontosabb, hogy a magyar labdarúgás végre kitörjön a középszerűségből, amihez elengedhetetlen, hogy alulról kezdjenek el építkezni.
2010-07-22: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett testvér, nagybácsi, rokon, szomszéd, ismerős,
FEJÉR ÁRMIN GÁBOR
73. életévében elhunyt.
Temetése 2010. július 22-én 15 órakor lesz a futásfalvi temetőben.
Nyugodjék békében.
Gyászoló családja
4235556