Hatvan év után találkoztunk megünneplendő tartós életben maradásunkat. Érthetőbben: a napokban tartották találkozójukat Kolozsváron azok az öregdiákok, akik 1950-ben az egykori 2-es számú fiúlíceumban (a volt Református Kollégiumban) végeztek, szám szerint a két osztályban 66-an.
Találkoztunk tizenketten, s a létszámot a jelen levő feleségek még kissé növelték. Legmesszebbről — Los Angelesből — jött el ifjú és immár második feleségével Pálffy Sándor, aki valamennyi részvételi díjat (jó amerikánushoz illően) kifizette.
Miután lelki útravalóval a római katolikus és a református lelkészek elláttak, a hagyományosan Szentjóskának nevezett Egyetem utcai iskolába vonultunk meghallgatni egymást. A történetek általában a szokásosak: egy kis leltár az eltelt öt évről, betegségek, unokák, hobbik és a találkozás örömének hangsúlyozása. Mindez közérdeklődésre aligha tarthat számot. Volt azonban a szervezők tájékozottságából eredően egyéb tanulság, amelyet — ritkasága miatt — olvasóinkkal megosztani hasznosnak és elgondolkoztatónak ítélek.
Említettem, hogy a két osztályban 66 tanuló érettségizett 1950 nyarán. Ma ebből 25 egykori osztálytárs él, 41 már meghalt. A betegeskedők és egyéb okból meg nem jelentek száma 13, a 12 jelen levő közül tíz erdélyi és kettő külföldi (Egyesült Államok, Magyarország).
A szervezők valamennyi elhunyt osztálytársunknál feltüntették elhalálozásuk évét is. A tízévenkénti felosztást (grafikont) megtekintve megállapítottam, hogy míg ’50 és ’60 között senki, addig ’61—70 között egy, ’71—80 között három, ugyancsak ennyi ’81—90 között halt meg, addig óriási az ugrás 1991—2000 között, amikor is húsz egykori osztálytársunk távozott az élők sorából. Továbbá 2001—2010 között újra esik a szám: 14-en hagytak itt minket örökre. A kérdést feltettem önmagamnak is, felteszem olvasóinknak is: miért a feltűnően, hirtelen magas szám 1991—2000 között? Ekkor még csak 68 évesek vagyunk. Nem hinném, hogy az időskor a magyarázat. Netalán a megváltozott politikai rendszerrel járó alkalmazkodás sikertelensége, a fokozottabb stresszes állapot lenne az ok? Nem eredhet a foglalkozással kapcsolatos új hozzáállásból, hiszen már nyugdíjasok vagyunk. Vagy éppen ez hoz az idős szervezetre (táplálkozás az addigi megszorítások nélkül, szórakozás, utazás és önálló politikai állásfoglalás lehetősége stb.?) látszólag kellemes, valójában káros változást? Ha pedig nem ez, akkor azt kell megállapítanunk, félretéve a spekulációkat, hogy bizony az átlagéletkor annyi, amennyit a statisztikák is igazolnak: 65—70 év körüli. Hiszen 1991—2010 között 34-en haltak meg, és azelőtt mindössze heten!
