Enyhít a megyei tanács az árvízkárokon

2010. július 23., péntek, Közélet

Az utóbbi időben elszenvedett árvízkárok enyhítése végett módosította költségvetését a megyei tanács. 800 000 lejt csoportosítottak át, s az összeget a katasztrófa sújtotta közigazgatási egységeknek utalják át — döntött tegnapi ülésén a megyei közgyűlés.

A legnagyobb összeget, 80 000 lejt a többszörösen érintett Bölön kapta, Sepsiszentgyörgy 50 000, Barót, Réty, Uzon, Bacon, Bardoc, Illyefalva, Torja, Zágonbárkány, Málnás, Gelence, Bereck önkormányzata 35—35 000 lejre, Zabola és Kökös 20 000-re számíthat, Kézdiszentléleknek ötezer lej jut. A céltámogatás érinti a köpeci, bitai, sepsimagyarósi, kisbaconi, magyarhermányi, sepsiszentkirályi károkat, beleértve községi és erdei utakat is. További 200 000 lejt a megyei utak javítására irányoztak elő.

Az összeg távolról sem elég — mondotta Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke —, de a hivatal költségvetéséből ennyit tudtak lefaragni. Közölte továbbá, hogy kormányhatározat-tervezetet kezdeményeztek kártérítésre. Jö­vő héten a megyébe várják Borbély László környezetvédelmi minisztert, s remélik, sikerül a tárca alapjaiból Háromszékre is irányítani összegeket.

György Ervin prefektus tájékoztatott: Bölönben tizenöt házat kell újjáépíteni, de megtörténhet, hogy ennél többet is, Kökösben egyet, Székelypetőfalván még nem született döntés az összesen harminc személynek hajlékot nyújtó három épület sorsáról.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a december elsejei parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1411
szavazógép
2010-07-23: Közélet - Váry O. Péter:

Ismét lefestették a városnévtáblát (Tematikus ellenőrzések Sepsiszentgyörgyön)

Tavaly szeptember elején szórták be fekete festékpermettel Sepsiszentgyörgy két kijáratánál a városnévtáblák magyar feliratát, az elmúlt napokban ismét lefestették a csíkszeredai városkijáratnál levő Sepsiszentgyörgy feliratot.
2010-07-23: Elhalálozás - :

Elhalálozás

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett feleség, édesanya, gyermek, testvér, rokon, jó szomszéd és ismerős,
PÁSZTOR ÉVA
(szül. KÓSA)
életének 43., házasságának 22. évében 2010. július 20-án elhunyt.
Drága halottunk földi maradványait 2010. július 23-án 16 órakor helyezzük örök nyugalomra a vártemplomi temetőben.
Részvétfogadás a temetés napján 15 órától.
Pihenése legyen csendes, emléke áldott.
A gyászoló család
4235570