A magyar nyelv néhány jellemzőjét hallhattam, és egyre nyugtalanabb lettem, amint megnyugtatni próbált bennünket az egyetemi tanár. Nincs semmi baj a magyar nyelvvel, annak önálló élete van, beleavatkozni nem lehet, és nem is érdemes.

Akkor már talpon volt bennem a kételkedés ördöge, mint annyi százszor, ezerszer. Mert nyugtatott bennünket Grétsi László tanár úr is, semmi vész, a nyelvet nem kell védeni.

Azt is megtudtuk a múlt héten a Mindentudás egyetemén, hogy a Halotti beszéd idején, ezer esztendővel vagy kevesebbel elébb a magyar nyelvben nem volt határozott névelő (a, az), később leve, mert a nyelvnek később szüksége lett rá.

Nocsak, nocsak, gondolom most, immár ülésre kényszerítve az akkor ágaskodó ördögöt. Hogyan is beszéltek akkor őseink magyarul? Hogy mondták ezt: ,,A farkas jön szembe az erdőn, az ember nem fél tőle?" A tanár úr szerint így mondták: ,,Farkas jön úton, ember nem fél tőle." Hát nem édes? Ilyen bugyuták voltak azok a magyarok akkor, aztán a nyelv ,,rájött", hogy kell az a és az az. Alma érik, gyermek esett kútba. Vajon így beszéltek, dadogva, mintha rossz fordításban?

Tanár úr(ak) szerint Kazinczyék teljesen fölöslegesen végezték a nyelvújítás hatalmas és nagy hasznú munkáját. És mi, akik későn kapcsoltuk be a televíziót, de idejében kapcsolódtunk írókként a nyelvápolásba, teljesen fölösleges munkát végzünk, illetve végeznénk, ha az Akadémia meg az Egyetem egyáltalán hallgatna ránk.

A tanár urak egyetlenegyszer sem tudták kimondani értekezésükben a szép szót, hogy nemzedék — minduntalan generációt csipognak. És nincs helyzet, van szituáció. Ostoba őseink megfogalmazták a faji, vallási, hitbéli türelmességet, törvénybe iktatták azt, és mára leve belőle tolerancia.

Én most röpke helyzetjelentést panaszolok föl, ők mondanak szituációt. És nem játék ez, uraim! Vegyék csak elé amúgy tanári módra a lapokat: ha minden ötödik sorban nem találnak egy idegen szót, akkor én átok alá vonulok, elmegyek finnugristának.

A nyelv védekezik szerkezetében, nyelvtanában, ám a szemét ellen nem tud védekezni, azt nekünk kell elvégeznünk. Magyarra fordítok néhány szókapcsolatot, mostani magyar nyelvre: mobilkendő, mobilkés, mobiltükör, mobilszerződés, mobilmetsző.

Nézzük csak közelről: mobiltelefon. Ennek a kedvéért fordítottam a zsebkendőt, zsebkést, zsebtükört, zsebszerződést, zsebmetszőt mai magyar nyelvre, arra, amelyet nem szükséges védeni.

Senkinek nem jutott eszébe zsebtelefont mondani?

És vajon miért jut eszükbe tagadni a nyelv tisztaságának védelmét, a nyelvújítás és a mai magyar nyelv védelmének szükséges voltát és létét?

Sajnos, sajtóban, televízióban, katedrákon, másutt a nyelvroncsolók ziccerszituációban vannak, és mi toleráljuk őket.